Kedd délelőtt tartja választmányi gyűlését a Fidesz a Polgárok Házában, ahol a párt tisztújító kongresszusának összehívásáról is dönthetnek. Orbán Viktor korábban jelezte, hogy a megújulás jegyében akár már nyáron sor kerülhet a tisztújításra. A leköszönő miniszterelnök tőle szokatlan módon hosszan nyilatkozott a sajtónak a választmányi ülésre érkezve – írja a Telex.
Orbán kijelentette, hogy alapos elemzési folyamat előtt állnak, de ami a saját jövőjét illeti, azt mondta, egyelőre nem gondolkozott azon, miből fog megélni májustól. Miután 2026. április 25-én bejelentette, hogy nem veszi fel parlamenti mandátumát, és 36 év után először nem ül be az Országgyűlésbe, az egyelőre nem világos, hogy továbbra is ő marad-e a Fidesz elnöke, de a mostani gyűlésen ez is kiderül.
A leköszönő miniszterelnök Szijjártó Pétert az ország legsikeresebb külügyminiszterének nevezte, és hangsúlyozta, nem tetszik neki, hogy a Tisza nem fogadná el Szijjártót az Országgyűlés alelnökének.
Orbán azt is megerősítette, hogy a Fidesz továbbra is erős és összetartó: „A mi közösségünk most is a legegységesebb.”
„Sosem futamodtam meg, most se fogok, ha valamerre megyek, az mindig előre van” – tette hozzá a mandátuma visszaadásával kapcsolatban.
Orbánt a hatvanpusztai birtokról és Mészáros Lőrinc vagyonáról is kérdezték, erre azonban csak annyit mondott: „Kérdezzék meg a tulajdonosokat.”
Ami a Tisza győzelmét illeti, szerinte ők folytattak gyűlöletkeltő kampányt, miközben a Fidesz a szeretetre és az összefogásra építette a saját kampányát. Miután korábban úgy fogalmazott, hogy a Tisza győzelme azt jelentené, hogy Magyarországon Zelenszkij alakít majd kormányt, most csak annyit mondott erről: „Várjuk meg a május 9-et.”
Hétfőn megalakult a Fidesz és a KDNP parlament frakciója, és eldőlt, pontosan kik ülnek majd be az Országgyűlésbe. Szijjártó Péter és Lázár János átveszi a mandátumát, de több régi képviselő távozik majd a parlamentből. A Fidesz 44 fős frakcióját Gulyás Gergely, a KDNP 8 fős frakcióját pedig Rétvári Bence vezeti majd.


