Biztosan tudtál már róla, hogy a lakástextíliák felöltöztetik, felmelegítik az szobák belsejét. Éppen ezért, valamennyi dizájner ajánlja, hogy vond be ezeket a dekorációba, és teremtsd meg a jelenlegi időszak hangulatát az otthonodban is.
Eljött az idege, hogy színes párnákkal, nehéz és tarka sötétítőkkel, vastag szőnyegekkel és vidám takarókkal ruházd fel a lakást! Az alapvető elv azonban az, hogy mindezen textíliák koordonálva, azaz összhangban legyenek. Ez nem azt jelenti, hogy egyetlen motívumra, mintára kell redukálnod a választékot! Inkább arra vonatkozik, hogy úgy válogasd össze az anyagokat, hogy összességében jól mutassanak, és ne nyújtsanak kaotikus összképet.
Olvastad már a Húsvéti lakásdekorációk című cikkünket?
A legjobb, ha kiválasztasz magadnak egy árnyalatot, színskálát, ami éppen a mostani tavaszi vagy húsvéti hangulatnak megfelel, vagy csupán a te lelkiállapotodat tükrözi. Ezt aztán társíthatod különböző mintákkal, formákkal: virágokkal, geometrikus alakzatokkal, stb. Mindezek fajtája nem számít addig, míg megőrzöd a kiválasztott árnyalatot, és végig azt követed. Sőt, keverheted a textíliák fajtáját is egymással, például vásznat, selymet, bársonyt, csipkét, stb.
Fontos, hogy a díszpárnák dekorációja összhangban legyen. Például ha strasszköveket, gyöngyszemeket tartalmaznak, akkor ne legyenek horgoltak is vagy gyapjúból készültek. Ha viszont nem akarod a színeket követni akkor választhatsz magadnak egy mintát is útmutatónak, mint például ősszel a faleveleket, tavasszal a virágokat, de kiválóak a csíkok, kockák is.
Olvastad már a Tárgyak és színek, melyek feldobják a lakás hangulatát című cikkünket?
Amennyiben eredeti szeretnél lenni, és üdítő kinézetet kölcsönöznél a lakásnak, fektess hangsúlyt inkább a finomabb modellekre: növényi mintákra, virágokra, madarakra, hímzésekre. Különösebb szabály nincs, amit követned kell, ha a lakásodról van szó! Az egyetlen dolog, amire törekedned kell az, hogy az összkép harmonikus és a kedvedben járó, neked tetsző legyen.
Ha vidám, laza környezetet szeretnél, nem elnyomó színekkel, válassz pasztell vagy halvány, de életteli árnyalatokat. Továbbá vedd figyelembe azt is, hogy valamennyi elem – szín, minta, anyag, kivitelezés – hatalmas szereppel és hatással bír rád és lakásod arculatára.