Miközben azt bámulja, hogy labdája miként verődik vissza a földről, valahányszor rácsap egyet, eszébe jut, hogy amikor magához ölelte kistestvérét, valami különös, semmi máshoz nem fogható érzés járta át. Ez a szeretet, így fogalmazott akkor. Azonban ha jobban belegondol, rájön, hogy ennél sokkal bonyolultabb a dolog.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről

Mert például az is szeretet, amit akkor érez, amikor kutyája megcsóválja a farkát. Adjon külön nevet ennek? De hát akkor külön meg kéne neveznie azt is, amit kedvenc együttese iránt táplál. Legyen az mondjuk zenetet. Aztán azon töri a fejét, hogy minek keresztelje azt a szeretetet, amit a biciklizés gondolata vált ki belőle. És ott vannak a barátai. Arra csak most eszmél rá, hogy a barát az nem egy lehetséges kategória, mivel az Anna és Péter szeretet nem egyezik meg, úgy ahogy a piros és a zöld alma között is különbség van.
Ekkor beismeri, túlságosan bonyolult ez a feladat. Marad ő is inkább a szeretet szónál, s megelégszik azzal, ha csak érzi a különbséget. Aztán mosolyognia kell, szereti a kék pöttyös labdáját.
Botha Emese
A bejegyzést Botha Emese küldte, a Filantropikum.com nyereményjátékára, amelynek fődíja egy kétszemélyes parajdi hétvége.