KuriózumNikola Tesla utolsó interjúra: “Mindenkinek ingyen szerettem volna elektromos áramot adni, de...

Nikola Tesla utolsó interjúra: “Mindenkinek ingyen szerettem volna elektromos áramot adni, de végül legyőztek”

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A szerb származású amerikai fizikus, feltaláló, villamos- és gépészmérnök, valamint nem utolsó sorban filozófus, a modernkori világ egyik legnagyobb tudósának számít mind a mai napig, hiszen még életében 146 szabadalmat jegyeztek a neve alatt, és amit a mágnesesség, villamosság terén feltalált, azt nem tudta utána csinálni senki.

Most Tesla utolsó interjúját közöljük, amelyet John Smith újságírónak adott még 1899-ben.

Tesla: Igen, sok és fontos találmányom van. És mégis, legyőztek. Nem tudtam elérni a célomat, amelyet szerettem volna.

John: Mit akar ezzel mondani?

Tesla: Fénnyel szerettem volna elárasztani a világot. Az elektromosságban olyan lehetőségek rejlenek, hogy képesek lennénk egy második Napot megalkotni. De úgy látom, az emberiség még nem érett meg erre. A fényt a pozitív gondolatokkal is elő lehet idézni. A fény ott van Bach, Mozart zenéjében, a nagy költők verseiben. A Föld önmagában tartalmazza a boldogság, a béke energiáit. A fény ott van a növekvő virágban is.

Egész életemben három dologra akartam választ találni, ma már tudom, hogy ez nem fog sikerülni.

Ezt már olvastad? Nikola Tesla időutazó gépen dolgozott: “Egy időben láttam a múltat, jelent és jövőt”!

John: Mi az a három dolog?

Tesla: Az első, hogy a napenergia segítségével hogyan lehetne segíteni az éhezőkön, hogy élelmiszerhez jussanak. A második, hogy miként lehetne megszüntetni a rosszat, a kegyetlenséget, a szenvedést a világon. A harmadik dolog, amit meg szeretnék fejteni, hogy vajon az Univerzumban jelen van-e a Fény? Azt viszont tudom, hogy a tudósok által említett fekete lyukak rendelkeznek a legnagyobb energiaforrással.

John: Korábban említette, hogy mennyire fontosnak tartja a képzelőerőt, a vizualitás fejlesztését.

Tesla: A találmányaim zömét a képzelőerőmnek köszönhetem, amikor behunytam a szemem, láttam magam előtt az eszközöket. Gyerekkoromban féltem a képzeletemtől, nem tudtam, hogy mi az, hogyan kell használni, de most már hálás vagyok, hogy van ilyen képességem.

John: Ön számára mi az elektromosság?

Tesla: Minden, ami körülvesz bennünket, elektromosság. Ott van a levegőben, tőle kering a bolygónk. Én is elektromosság vagyok, emberi formába csomagolva. Ahogy maga is az, Mr. Smith, csak nem ismerte még fel.

Ezt már olvastad? Nikola Tesla a 21. századról: “Az egész bolygó egy hatalmas aggyá fog változni!”

John: Ön szerint a tudomány és a költészet egy és ugyanaz?

Tesla: William Blake szerint a világ a képzelőterő segítségével jött létre, és ez mindaddig így lesz, míg az utolsó ember meg nem hal. A képzelőterő az egyik legerősebb teremtő energia, az teszi lehetővé a boldogságot, számomra legalábbis.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek