1926-ban a Collier’s magazin egy interjút közölt a híres felfedezővel. Már akkor sokkoló jövőképről beszélt Tesla, és ez a nézet még napjainkban is eléggé meredeknek tűnik, pedig már részben megvalósult.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Nikola Tesla 68 éves. Békésen ül a kutatólaboratóriumában, és azt fejtegeti, hogy milyen változásokra kell felkészülnie az emberiség fejlődésével egyidejűleg. Tesla megengedhetné magának, hogy luxusban éljen, de inkább a szerény körülményeket választja, és nagyon odafigyel az étkezésére. Vízen és tejen kívül nem iszik semmi mást, és nem is dohányzik.
Tesla fiatal korában vándorolt ki Amerikába, ahol már akkor kiderült róla, hogy egy zseniális feltaláló. A szakterülete az elektronika volt, amelyből szépen megélt, sőt gyárakat épített először New Yorkban, majd Coloradóban és Long Island-en.
Vezeték nélküli készülékek
Tesla ezekről a készülékekről így beszélt: “tudtam, hogy ha ezek a készülékek elterjednek, akkor a távolságok megszűnnek, és az egész bolygó egy hatalmas aggyá fog változni, amit behálóznak a vezeték nélküli hálózatok, akárcsak az idegsejtpályák az emberi agyat. A telefonok és a televíziók segítségével olyan eseményekről is hírt kaphatunk, amelyek tőlünk több ezer kilométeres távolságban történtek, amilyen az elnöki beiktatási ceremónia, vagy a sportrendezvények.”
A határok eltűnnek
A vasúthálózatokat villamosítják, és a gőzgépek az múzeumokba kerülnek. Megjelennek a vezető nélküli autók és repülőgépek. New Yorkból Európába néhány óra alatt átjuthatunk. Az újságokat már nem csak nyomtatott formában olvashatjuk, hanem az információk egy vezetékes vonalon fognak beérkezni a lakásunkba.
A nők státusza
Tesla szerint a legnagyobb áttörést a nők helyzetének megváltozása fogja jelenteni a 21. században. Ekkor fog megvalósulni az, hogy a nők is egyenlővé válnak egy férfiak által dominált világban, és eljön majd az az idő, amikor már a nők fogják a vezető szerepet betölteni a társadalomban.
Már ma a nők tanultabbak, műveltebbek a férfiaknál, és egyszer beköszönt az a nap, amikor kezdetét veszi a női civilizáció korszaka.