Meghalt az az 57 éves marylandi férfi, aki génmódosított sertésszívet kapott egy első ilyen típusú transzplantációs műtét során – közölte szerdán a Marylandi Egyetem Egészségügyi Központja.
David Bennett állapota néhány napja rohamosan romlani kezdett. Az egészségügyi központ által kiadott sajtóközlemény szerint palliatív ellátást kapott, az utolsó órákban még tudott kommunikálni a családjával.
“Nagyon meglepődtünk, hogy Bennett úr szervezete feladta, ugyanis nagyon jól reagált a beavatkozásra. A végsőkig harcolt. Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának” – mondta Dr. Bartley P. Griffith a Marylandi Egyetem Orvosi Központjának sebésze, aki az átültetést végezte.
Mr. Bennett terminális állapotú szívbetegségben szenvedett, január 7-én hajtották végre rajta az átültetést. Az orvosi papírok alapján Bennettet nem ítélték alkalmasnak hagyományos szívátültetésre vagy mesterséges szívpumpára, így a disznószív volt az egyetlen alternatív lehetőség – közölte az egészségügyi központ.
Egy virginiai székhelyű regeneratív gyógyszergyártó cég, a Revivicor biztosította a szívet. Három olyan gént távolítottak el a donor sertésből, amelyet nem feltétlenül fogadott volna be az emberi szervezet. És további egy olyan gént is eltávolítottak, amely megakadályozza a sertés szívszövetének túlzott növekedését. Ezenkívül hat, az immunelfogadásért felelős humán gént illesztettek be.

Az orvosi központ szerint az átültetett szív több hétig jól működött, a szervezet befogadta.
A férfi a műtét után már fizioterápiás kezelésen vett részt, és több időt töltött a családjával. A transzplantáció előtt Bennett tisztában volt vele, hogy fele-fele az esélye arra, hogy sikerül a műtét vagy sem.
“Vagy meghalok, vagy bevállalom ezt a transzplantációt. Élni akarok. Tudom, hogy ez egy nehéz döntés, de ez az utolsó esélyem” – mondta Bennett a műtét előtt.
Az Egyesült Államokban nagy hiány van a transzplantációhoz szükséges szervekből. Az organdonor.gov szerint jelenleg több mint 106.000 ember szerepel az országos transzplantációs listán, és naponta 17 ember hal meg valamilyen szervre várva .
A sertés szívbillentyűit évek óta ültetik át emberekbe. Októberben a sebészek sikeresen tesztelték egy génmódosított sertésvese átültetését egy agyhalott New York-i nő esetében.
Nyitó fotó: Fotó: University of Maryland Medical Center