A technológia és a tudomány hihetetlenül gyors fejlődésével nem csoda, ha néha úgy érezzük, a világ, amit ismerni véltünk, teljesen megváltozott, és már nem ismerjük ki magunkat benne.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Míg korábban szó szerint évszázadokba telt az új eszközök és technológiák bevezetése, most mindössze néhány év, vagy sok esetben csak pár hónap szükséges ehhez. Számtalan olyan tárgy van, amit például a nagyszüleink még ismertek, sőt, minden nap használtak is, mi azonban már maximum képen vagy múzeumban láthattunk olyat, ha egyáltalán láttunk.
A képen látható eszközt például a legtöbben valószínűleg nem ismerik fel, pedig a múlt században még elterjedt háztartási gép volt. A képen egy mángorló és egy kézi mosógép látható, ami lényegében a mai, modern mosógépek elődje.

Annak idején a mosás jóval összetettebb munka volt, mint manapság, amikor egyszerűen csak bepakoljuk a szennyest a mosógépbe, kiválasztjuk a megfelelő programot, és megnyomunk egy gombot.
A mángorlót eredetileg arra használták, hogy kipréseljék a vizet a mosott ruhákból, de a vasalás megkönnyítését, vagy egyes esetekben helyettesítését is szolgálta.
A mángorló a 19. században és a 20. század első felében elterjedt háztartási gép volt, de korábban is létezett, bár akkor még más elven működött: nem gép volt, hanem egy jellegzetes alakú rövid, nyeles deszka, melynek segítségével a vászondarabot kézzel simították.