Egy japán férfi, aki 47 évet töltött a halálsoron, mielőtt felmentették a gyilkosság vádja alól, 217 millió jen (1,45 millió dollár) kártérítést kap, ami ügyvédei szerint a legmagasabb összeg, amit valaha is megítéltek Japánban kártérítésként – számol be róla a BBC.
A 89 éves Iwao Hakamatát 1968-ban bűnösnek találták főnöke, annak felesége és két gyereke meggyilkolásában, de tavaly felmentették a vádak alól, miután újratárgyalták az ügyét.
Ügyvédei a lehető legmagasabb kártérítést kérték, azzal érvelve, hogy a 47 év börtönben töltött idő – ez a leghosszabb idő, amit egy elítélt a halálsoron töltött – megviselte a mentális egészségét. A bíró, aki megítélte a kártérítést, megállapította, hogy Hakamata „rendkívül súlyos” fizikai és mentális fájdalmakat szenvedett.
Az eset Japán egyik leghosszabb ideig húzódó és legismertebb jogi ügye. Hakamata 2014-ben szabadulhatott ki a börtönből, mivel felmerült a gyanú, hogy a nyomozók meghamisították a bizonyítékokat, amelyek az elítéléséhez vezettek.
De az ártatlanságát végül csak tavaly szeptemberben mondták ki véglegesen. A férfi nem tudott személyesen részt venni e bírósági meghallgatáson, minden tárgyaláson való részvétel alól felmentették romló mentális állapota miatt.
Hakamata 2014-es szabadulása óta most 91 éves nővére, Hideko gondozásában él, aki évtizedek óta küzd testvére ártatlanságának bizonyításáért. Hakamata 1966-ban egy miso-feldolgozó üzemben dolgozott, amikor főnöke, felesége és két gyereke holttestét megtalálták a Tokiótól nyugatra fekvő Shizuokában lévő otthonukban. Mind a négyüket halálra késelték.
A hatóságok azzal vádolták Hakamatát, hogy megölte őket, felgyújtotta az otthonukat és ellopott tőlük 200 ezer jen készpénzt. A férfi kezdetben tagadta a vádakat, de később, miután naponta akár 12 órán át tartó veréseknek és brutális kihallgatásoknak vetették alá, beismerő vallomást tett. 1968-ban ítélték halálra.
Az ügyvédei sok éven át azzal érveltek, hogy az áldozatok ruháiból kinyert DNS nem egyezik az övével, és azt állították, hogy a nyomozók meghamisították a bizonyítékot.
Bár 2014-ben engedélyezték az újratárgyalást, az elhúzódó jogi eljárások miatt az eljárás csak tavaly vehette kezdetét.


