A dél-afrikai Johanna Mazibuko, aki hét gyerek édesanyja volt, állítólag 128 éves korában halt meg, miután három különböző évszázadot is megélt.
Johanna Mazibuko, akit a világ legidősebb emberének tartanak, állítólag az otthonában halt meg az ország északnyugati tartományában. Menye és egyben gondozója, Thandiwe Wesinyana elmondása szerint a halál oka agyvérzés lehetett.
A jelentéseket még nem ellenőrizték, és hivatalosan nem ismerik el azt az állítást sem, hogy Mazibuko volt a világ legidősebb embere. A hivatalos rekordot jelenleg Egyesült Államokban született Maria Branyas Morera tartja, aki 115 éves korában került be a Guinness Rekordok Könyvébe idén januárban.
Mazibuko ezzel szemben állítólag tavaly május 11-én ünnepelte 128. születésnapját. James Tsolela helyi polgármester korábban azt mondta, megpróbáltak utánajárni, valóban ő volt-e a legidősebb ember a világon.
„Megpróbáltuk kideríteni, ki lehet a legidősebb ember. Senkit nem találtunk, aki annyi idős lett volna, mint ő. Megvan a személyi igazolványa, ami megerősíti az életkorát” – mondta.
„Meg kell próbálnunk bejuttatni a Guinness Rekordok Könyvébe, hogy megadjuk neki a megfelelő tiszteletet” – tette hozzá a polgármester.
Johanna Mazibuko ugyan nem tudott írni és olvasni, de szívesen adott interjút a New24-nak, amikor felkérték rá, és azt is elárulta, szerinte minek köszönheti rendkívül hosszú életét. „Nagyon jó életünk volt a farmon. Nem volt semmi problémánk” – mondta.
Bár nem emlékezett tisztán a gyerekkorára, néhány dolgot mégis fel tudott idézni, például egy nagy sáskajárásról is beszélt: „Néhányat elkaptunk közülük, és megettük. Olyan volt, mint bármelyik másik hús. Egyszerűen megsütöttük, és csak úgy, magára megettük” – mesélte.
Maria Branyas Morera, aki hivatalosan a világ legidősebb embere, a lánya segítségével a Twitteren is reagált a januári rekordra, és azt mondta, nagyon meglepődött, de hálás a sok érdeklődésért.
Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy mivel az egész helyzet egy kissé stresszes volt a számára, nem akar több interjút adni.
„Békére és nyugalomra van szükségem” – írta, hozzátéve, hogy nem akar túl nagy gondot okozni annak az öregotthonnak a lakóinak és dolgozóinak sem, ahol 22 éve él.