Kuriózum10 dolog, amit a pszichológus szerint minden szülőnek be kellene tartani

10 dolog, amit a pszichológus szerint minden szülőnek be kellene tartani

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Egy 30 éves tapasztalattal rendelkező pszichológus szerint ezek a legfontosabb szempontok a gyereknevelésben.

Egy tapasztalt pszichológus elmondta, melyek a legfontosabb szempontok egy gyerek felnevelésében, és mire kell odafigyelniük a szülőknek, hogy embert faragjanak a gyerekből.

1. A szülő boldogtalansága a gyerekkel való kapcsolatra is ránehezedik

Ha úgy érzed boldogtalan vagy, mert a párod elhanyagol téged, túl sokat veszekedtek, vagy bármilyen más okból, ez az érzés a gyerekkel való kapcsolatodra is rányomhatja a bélyegét. Megtörténhet, hogy a gyereken vezeted le a felgyülemlett feszültséget, rákiabálsz és megbünteted minden apró hibáért. Ennek az lehet az oka, hogy szeretnéd, ha jobb emberré válna, mint amilyen te magad vagy.

Az is gyakran előfordul, hogy a szülők rákényszerítik a saját álmaikat a gyerekeikre, és elvárják, hogy azt az utat kövessék az életben, amit ők választottak volna maguknak, vagy azokat a tulajdonságokat próbálják meg fejleszteni a gyerekben, amit önmagukban szeretnének látni. Az igazság az, hogy a gyerekek akkor boldogok, ha a szüleik is boldogok, mert így szeretet, jókedv és pozitív légkör veszi körül őket. Ez a legkedvezőbb környezet a gyerekneveléshez.

2. Nem a gyerekben van a hiba

Őszintén csodálkozom azokon a szülőkön, akik nem értik, miért különböznek annyira egymástól a gyerekeik, és, ha az egyikük vadabb, lázadóbb a többinél, azt hiszik, a gyerekben van a hiba. Pedig erre csak egyetlen magyarázat létezik: van valami alapvető hiányosság a lázadó gyerek nevelésében. Lehet szó akár a szülői odafigyelés hiányáról, akár az őszinte érdeklődés hiányáról a gyerek vágyai iránt.

3. A gondoskodás és a nevelés két különböző dolog

Egyesek összekeverik ezt a két fogalmat. Az, hogy biztosítod, hogy a gyerek jó körülmények között növekedjen, eteted és felöltözteted, gondoskodsz róla, hogy biztonságban érezze magát – ez gondoskodás. A nevelés valami egészen mást jelent.

4. A gyerek viselkedése a szülő viselkedését tükrözi

Az élet paradoxona, hogy míg kezdetben te etetted és vigyáztál rá, addig idős korodban már a gyerek eteted téged, ő gondoskodik rólad. A gyerekhez való viszonyulásod olyan, akár a bumeráng: előbb vagy utóbb visszatér hozzád. És csakis tőled függ, mi tér vissza hozzád: kedvesség és törődés, vagy szomorúság és fájdalom. Az ember legfontosabb tulajdonságait, a kedvességet, gondoskodást, segítőkészséget, valamint azt a tényt, miszerint a család a világon a legfontosabb, a gyereknek már egészen fiatalon meg kell tanulnia.

5. Az iskola megtanítja a gyereknek, milyen az élet

A gyerek nem csak azért jár iskolába, hogy matematikát, fizikát és kémiát tanuljon. Az iskola elvégzése után ezeknek a dolgoknak a nagy részét amúgy is elfelejti. Amire emlékezni fog, azok a különböző élmények, amiket az osztályban tapasztalt, és a tanárok, akik emberségre tanították. Tudni fogja, mi az a barátság, a kapcsolatok, a rivalizálás és a kölcsönös segítségnyújtás. Az iskola az első és egyben a legfontosabb igazi lecke az életről a gyerek számára. A 12 ott töltött évet nem múlik el nyomtalanul.

6. Soha ne tartsd rettegésben a gyereket a jegyei miatt

Valamilyen okból sok szülő agyában megfogalmazódik az a gondolat, hogy az ő gyerekének mindenben a legjobbnak kell lennie. Csak jó osztályzatokat szabad kapnia, és ha nem teljesít elég jól, akkor súlyos nyomás nehezedik rá. Ez csak nagyon ritkán járhat bármilyen előnnyel. Ha a szülők könnyebben veszik a gyerek kudarcait, akkor neki is könnyebb lesz javítania a teljesítményén. Megtalálja majd azt a területet, ami a leginkább megfelel neki, és ahol a legjobban tud teljesíteni.

7. A kisebb büntetések megengedettek

Ez fegyelemre tanítja a gyereket. De nagyon fontos, hogy ne essünk túlzásba. Ne kiabálj vele, ne sértsd meg, és ne üsd meg. Magyarázd el neki minél nyugodtabban, hogy miért és pontosan mivel bünteted meg. Például, ha nem tartotta be a szavát, egy bizonyos időre eltiltod a számítógépes játékoktól vagy az okostelefontól. Fontos, hogy rámutass a hibás viselkedésre, de ezt soha nem szabad hisztérikusan tenned.

8. Adj neki zsebpénzt

Már 7 éves kortól adhatsz zsebpénzt a gyereknek, hogy minél korábban megtanuljon bánni a pénzzel. De semmiképpen ne tedd a pénzt a manipuláció eszközévé. Ellenkező esetben azt tapasztalod majd, hogy a pénztárcád folyton kiürül.

9. Ne dönts a gyerek helyett

Természetesen itt arra kell gondolni, amikor a gyerek már abban a korban van, hogy képes felelős döntéseket hozni. Arra tanítottad, hogy önálló, független ember legyen, akkor mégis miért kényszerítenéd rá a saját akaratodat? Mégis mikor élheti végre a saját életét?

10. Ne irányítsd túlságosan

Nem kell szinte óránként felhívnod, hogy megkérdezd, eszik-e rendesen, és az sem jó, ha belenézel a telefonjába, vagy megnézed, kikkel beszélget a közösségi oldalakon. Ezzel csak negatív érzéseket ébresztesz a gyerekben. Szabad akar lenni? Engedd meg neki, hogy szabadnak érezze magát, azáltal, hogy csökkented a túlzott védelmet. Így elérheted, hogy magától akarja megosztani veled az élményeit és a problémáit, gyakrabban felhív majd, és szívesen megy haza.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek