Bizonyára emlékeznek még Zach Sobiechra, a ritka csontdaganattal diagnosztizált 18 éves fiúra, aki élete utolsó hónapjaiban a zeneszerzésben találta meg a békét és megnyugvást. Az általa írt, Clouds című szerzemény világszerte ismert lett, számos ember, közöttük sok híresség is felfigyelt a dalra, akik egy búcsúvideót is készítettek belőle.
» A gondolatok, amelyeket az Univerzumnak küldesz, elkerülhetetlenül visszatérnek hozzád
» Dubajba ment tanárnőnek, hogy milliárdosok gyerekeit korrepetálja: „3 ezer dollárt kaptam, hogy megoldjam a gyerek házi feladatát”
» Hogyan figyelnek minket otthon: 10 eszköz, amelyen keresztül kémkedhetnek utánad!
» Dubajba ment tanárnőnek, hogy milliárdosok gyerekeit korrepetálja: „3 ezer dollárt kaptam, hogy megoldjam a gyerek házi feladatát”
Zach idén májusban hunyt el, ám a dala által létrejött széles körű összefogás továbbra is emberek millióit érinti meg. Csütörtökön ugyanis is egy ötezer főből álló kórus énekelte el a Clouds című dalt egy minnesotai bevásárlóközpontban.
Az eseményt a KS95 nevű helyi rádióállomás szervezte. A közönség soraiban jelen voltak Zach szülei, valamint barátnője is. Édesapja szerint az összejövetel minden egyes jelenlévő emberért, és a rákban szenvedő gyerekekért volt.
„Tudom, hogy Zach most mosolyog, akárcsak mi” – fogalmazott az apa.