A híres kanálgörbítő illuzionista az állítja, hogy földönkívüli invázióra kell számítani, miután sikerült kapcsolatot teremtenie egy 4 ezer fényév távolságra lévő idegen, felsőbbrendű teremtésekkel. Uri Geller elmondása szerint már a NASA-t is értesítette a soron következő Ufóinvázióról, amely hamarosan bekövetkezik.
A bűvész állítása szerint a tudósoknak 4 ezer fényévnyi távolságra lévő, rendkívül erős energiamezőt sikerült feltérképezniük. Uri Geller szerint ezekkel a felsőbbrendű teremtményekkel sikerült neki felvennie a kapcsolatot, akik – Geller állítása szerint – felénk tartanak.
„Egy csapat tudós, amely az univerzum rádióhullámait térképezte fel, valami szokatlan dolgot fedezett fel, amely óránként hatalmas energiát szabadít fel, és ez nem hasonlít semmihez, amit a csillagászok korábban észleltek. Nem kétséges, hogy ez a miénknél sokkal magasabb rendű idegen intelligenciához kapcsolódik. Kezdjük el megfejteni az üzeneteiket! Hamarosan tömeges leszállásnak lehetünk szemtanúi! #nasa #hoova #spectra #spectra #aliens” – írta a 75 éves bűvész Instagram-oldalán.
A csillagászok szerint ennek a szokatlanul erős energiamezőnek a hátterében egy neutroncsillag, vagy egy összeomlóban lévő csillag mágneses kisugárzása állhat.
Dr. Natasha Hurley-Walker, az ausztráliai Curtin University asztrofizikusa azt mondja, a tudósokat is meglepte a jelenség.
“Ez az objektum megfigyeléseink során, ahogy néhány óra alatt megjelent, úgy el is tűnt. Ez teljesen váratlan volt. Eléggé kísérteties jelenség volt ez egy csillagász számára, eddig nem tapasztaltunk semmi ehhez hasonlót. És tényleg nagyon közel van hozzánk – körülbelül 4 ezer fényévnyire, a mi galaktikus hátsó udvarunkban van” – nyilatkozta a szakember.
„Ez valószínűleg egy egyfajta lassan forgó neutroncsillag, amelynek létezése eddig elméleti feltételezés volt, de senki sem számított arra, hogy közvetlenül észlel egy ilyet, mert nem számítottunk rá, hogy ilyen fényesek lesznek. Valahogy sokkal hatékonyabban alakítja át a mágneses energiát rádióhullámokká, mint bármi, amit korábban láttunk” – mondta az asztrofizikus.
Uri Geller tavaly azt nyilatkozta, meg van győződve arról, hogy a földönkívüliek arra készülnek, hogy „kapcsolatba lépjenek” az emberi fajjal.
„Valószínűleg a Fehér Ház gyepén vagy valahol máshol fognak leszállni. Az összes sci-fi filmünk az idegenekkel való találkozásról valóra fog válni” – mondta Uri Geller.
„Nem hiszem, hogy több ezer vagy akár több száz évről beszélünk. Ha tippelnem kellene, (…) azt mondanám, hogy ez 60-75 év múlva fog megtörténni” – mondta a bűvész, majd hozzátette, biztos benne, hogy a földönkívüliek békés szándékkal érkeznek.