Amikor Wolf Cukier 2019-ben befejezte a 11. osztályt, a New York-i Scarsdale középiskolában, nyáron gyakornokként a NASA-nál kezdett dolgozni a Goddard Űrközpontban, a marylandi Greenbeltben. Az volt a feladata, hogy értékelje a csillagok fényességében bekövetkező változásokat, amelyeket a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) műholdja rögzít.
„Átnéztem az adatokat mindazokról a jelenségekről, amiket az önkéntesek kettőscsillag fogyatkozásnak jelöltek – vagyis olyan rendszerek, amelyekben két csillag kering egymás körül, és a mi szemszögünkből nézve fedik egymás pályáját, ez a fogyatkozás. Körülbelül a gyakorlatom megkezdésének harmadik napján láttam egy jelet a TOI 1338 nevű rendszerből. Először azt hittem, hogy egy fogyatkozásról van szó, de az időzítés rossz volt. Kiderült, hogy egy bolygó volt” – magyarázta felfedezését Cukier.
A fiúnak az tűnt fel, hogy a csillagok fényereje bizonyos idő elteltével változik, és mint kiderült, ez azért volt, mert a bolygó, aminek a létezéséről addig nem tudtak, ilyenkor elhaladt a csillagok előtt.
Cukier a Csillagok háborúja filmek nagy rajongója, és az általa felfedezett bolygót a fiktív univerzum egyik bolygójához, a Tatuinhoz hasonlította.
„Felfedeztem egy bolygót, ami két csillag körül kering. Vagyis olyan, mint a Tatuin, ahol Luke Skywalker nevelkedett. Minden napnyugtakor két csillag bukik a horizont alá” – magyarázta.
look at this new planet NASA found, shes gorgeous ✨ pic.twitter.com/tFQfa1bMBC
— ً (@poguehype) April 13, 2021
A TOI-1338 rendszerben felfedezett bolygó a TOI-1338b nevet kapta, körülbelül 7-szer nagyobb a Földnél, mérete valahol a Neptunusz és a Szaturnusz között van, és mintegy 1300 fényévre van a Földtől. Amikor felfedezték éppen a Pictor (Festő) csillagképben volt. Ezenkívül mindkét csillag, ami körül az újonnan felfedezett bolygó kering, nagyobb a mi naprendszerünk Napjánál.
Cukier felfedezését a szakértők is megerősítették, és megállapították, hogy legalább a következő 10 millió évben stabil lesz a bolygó pályája.
A NASA szerint a TOI-1338b-hez hasonló bolygók felfedezése rendkívül nehéz, mert a szabványos szoftverek összetéveszthetik a feltűnésüket a fogyatkozásokkal a kettőscsillag rendszerekben. Ezért a Cukierhez hasonló gyakornokok segítsége kulcsfontosságú.
„Ezek azok a típusú jelek, amelyekkel az algoritmusok igazán küzdenek” – mondta Veselin Kostov, a Goddard kutatója.
„Az emberi szem rendkívül jó abban, hogy mintákat találjon az adatokban, különösen olyan nem periodikus mintákat, mint amilyeneket az ilyen rendszerek átvonulásaiban látunk” – tette hozzá.
Cukier most a továbbtanulási lehetőségeit fontolgatja, és azt mondja, a három egyetem, amik közül választani szeretne, a Princeton, az MIT és a Stanford.