Egy férfi a kutyáját sétáltja az utcán. Gyönyörködik a házakban, a sűrű lombú fákban, de hirtelen egy éles villanás és mintha elvágták volna a filmszalagot. A férfi meghalt. Egy autó gázolta el. Pár perc múlva kilép a testéből, és látja magát az úttesten, mozdulatlanul. A kutyája is elpusztult, az eb teste is ott hevert az úton. A férfi és a kutya lelke ezután elindult felfele, majd a felhőkön túl egy nagy gyöngyökkel bevont kapu bukkant elő, egy idős emberrel a bejárat előtt.
– Elnézést, megmondaná nekem, hogy hol vagyok?
– Ez a mennyország kapuja – mosolygott az öreg.
– Csodás lehet odabent, kaphatnánk egy kevés vizet, mert nagyon szomjas vagyok, és a kutyám is az.
– Persze, bent van víz, de csak te mehetsz be, a kutyád lelke kint marad.
– Köszönöm, ha nem mehet be a kutyám, én sem megyek be – búcsúzott a férfi.
Pár perc múlva egy hatalmas, arannyal bevont kapu elé értek, ahol szintén volt egy öregúr, éppen olvasott.
– Üdvözlöm, kaphatnánk egy kevés vizet, nagyon szomjasak vagyunk?
– Persze, fáradjanak be, van egy kút a tér közepén – szólt a fehérbe öltözött úr.
A férfi miután ivott, és megitatta a kutyáját is, azt kérdezte:
– Hol vagyunk, uram?
– Ez itt a Mennyország – érkezett a válasz.
– Az lehetetlen, most jövök abból az irányból, ahol a kapu csupa gyönggyel van kirakva, ott azt mondták, hogy az a Mennyország. Nem zavarja magukat, hogy hazudnak?
– Az a pokol, fiam, és nem zavar, hiszen oda azok az emberek jutnak, akik lemondanának hűséges társukról, csakhogy bebocsájtást nyerjenek a Paradicsomba. Aki ilyen, az oda is való – szólt a bölcs öreg.
