Elképesztő mennyiségű lakható bolygó lehet a Tejútrendszerben – derült ki a Kepler űrteleszkóp adatainak elemzése nyomán. Az amerikai tudományos akadémia (PNAS) folyóiratában olvasható tanulmány szerint a Naphoz hasonló csillagok mintegy egyötöde körül keringhet a Földhöz hasonló, vízzel rendelkező bolygó, amelyen akár intelligens élet is kialakulhatott.

Amennyiben helytállóak a NASA szakembereinek becslései, akkor a legközelebbi, óceánnal is rendelkező bolygó 12 fényévre lehet a Földtől. Csillagászati léptékkel számolva az égitest ugyan a szomszédságunkban található, ám a tudomány jelenlegi állása szerint az emberiség nem tudna űrszondát küldeni ekkora távolságba
Ha a csillagászok becslése helyes, akkor a legközelebbi, óceánnal borított bolygó 12 fényévre lehet, ami galaktikus léptékben a Föld szomszédságban található ugyan, ám ez minden gyakorlati program – például egy űrszonda odaküldésnek – szempontjából túlságosan nagy távolság. (12 fényév egyenlő 1,13526336 szorozva 10-nek a 14. hatványával, szerk.megj.) A számítások hibahatára ugyanakkor meglehetősen nagy, plusz-mínusz nyolc százalék.
A csillagászok hangsúlyozták, hogy a bolygóknak a potenciálisan élhető zónában való esetleges elhelyezkedése önmagában nem jelenti azt, hogy fizikai tulajdonságaik is a Földhöz hasonlóak lennének. A kutatások jelenleg az ún. extrapolációs számítások szakaszában tartanak, vagyis a már rendelkezésre álló ismeretek alapján próbálnak ismeretlen dolgokra következtetni.
A szenzációs felfedezéssel szolgáló Kepler űrteleszkópot 2009-ben bocsátották fel a Naprendszeren kívüli bolygók megfigyelésére. Az objektum elsősorban a Hattyú csillagkép 150 ezer csillaga körül elhelyezkedő bolygókat vizsgálta. A teleszkóp idén meghibásodott, ám a hároméves működése alatt rengeteg adatot gyűjtött, amelyek feldolgozása évekig tarthat. A teleszkóp tíz olyan, a Föld méretéhez hasonló bolygót azonosított be, amelyek az élhető övezeten belül találhatók.