A férfi, akit már kiskora óta kísért egy szörnyű baleset következménye most végre visszavágott mindazoknak, akik kigúnyolták kinézete miatt.

Teste 90%-ban szenvedett égési sérüléseket: végre visszavágott azoknak, akik kritizálták külseje miatt!

A 34 éves Kenny Matthews a kaliforniai Sacramentóban éli mindennapjait, ám élete egy 1990-ben történt tűzeset után örökre megváltozott. Gyerekként a TV-t nézve játszott a játékaival, amikor egyszer csak egy óriási robbanás után az egész házat elárasztották a lángok. A szerencsétlenség idején Kenny édesanyja épp a közeli üzletben tartózkodott, így a lakásban lévő nagyapa volt az, aki sikeresen kimentette a kis Kenny-t a lángok közül, ám rövidesen füstmérgezésben elhunyt.

„Csak a zűrzavarra emlékszem és arra, hogy az ablakoknál minden lángolt. Csak pánikolni tudtam abban a pillanatban, még szerencse, hogy a nagyapám velem volt akkor. Rögtön a kabátja alá vett engem és kimenekített de sajnos csak egyikünk élte túl.” – meséli Kenny.

A megmenekülés ellenére Kenny testét a lángok örökre tönkretették, de a fiú próbál pozitívan állni a történtekhez, így elhatározta, hogy Tik-Tok-on influenszerként próbálja minél több emberhez eljuttatni pozitív életszemléletét.

Videóinak legfőbb üzenete az, hogy az emberek próbáljanak meg minden egyes nappal jobbak lenni a tegnapi önmaguknál. Sajnos az 1.1 millió követője ellenére akadnak nagy számban olyanok is, akik csak a felszínt látják, és meggondolatlanul „rondának” és „csúnyának” titulálják Kenny-t.

Szerencsére Kenny túl tud lendülni ezeken a negatív hangokon: „Sokan látnak engem csúnyának. És akkor mi van? Ez most rosszul kellene essen? Tényleg? Tisztában vagyok a céljaimmal. És a céljaim tesznek engem széppé.”

„A magabiztosságodtól válsz széppé, attól, hogy inspirálsz másokat, hogy irányt mutatsz másoknak. A szépség önmagában semmit sem ér.”

A bántások után sokan Kenny védelmére keltek, mondván: „Miért kell az embereknek kicsúfolniuk azokat, akik nem olyanok, mint ők? 2021-et írunk, már rég nem szabadna a kinézet miatt ítélkeznünk.”

Mindeközben Kenny pozitivitása páratlan maradt: „Mindig azt mondom, mindenkinek, hogy reggel felkelés után nevezzen meg 3 dolgot, amiért érdemes volt fölkelnie, és ne azzal törődjenek, hogy mijük nincs!”

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.