Ha úgy érzed, teljesen kizárhatod a családtagjaidat az életedből! Igenis, ehhez jogod van!
A nyugati civilizáció vallási dogmái szerint a család szent, amelyben a gyerekeknek engedelmeskedniük, szeretniük kell a szüleiket. Ez mind rendben is van, de nem minden esetben kell azt tenni, amit a szülő mond, főként ha a gyerek már elmúlt 30 éves. Ilyen esetben a szülő-gyerek kapcsolat csak akkor épülhet a szeretet, a megértés alapjára, ha a kölcsönös tisztelet is fennáll a felek között.
De köztudott, hogy vannak olyan élethelyzetek, olyan családi események, amelyek miatt adott esetben meg kell húzni egy határt, mert különben a mérgező fél kárt okoz a másik személy lelkében, mentális állapotában.
Alithia Asturrizaga szociális munkás elmondása szerint, praxisa során számtalan olyan esettel találkozott, amikor a mérgező családtagok rendkívül megnehezítették a hozzátartozóik életét. Ilyen esetben a leghatékonyabb módszer, ha egy lépéssel eltávolodik az illető a mérgező szülőtől, testvértől, nagynénitől, nagybácsitól, baráttól, vagy szeretőtől, mert különben nem tud normális, egészséges, szabad életet élni.
De miről lehet felismerni a negatív, toxikus embert? Lássunk pár példát!
- ez a személy kihasználja a gyenge pontjaidat, és folyamatosan elbizonytalanít, felhívja a figyelmedet arra, hogy az élet mennyire kegyetlen, igazságtalan, és semmi esélyed a boldogság megtalálására.
- folyamatosan ítélkezik feletted, és olyan tanácsokat ad, amelyeket nem tudsz hasznosítani. Kritizál és becsmérel, mert soha semmi sem jó neki, amit teszel
- elszívja az energiádat, még akkor is, ha nem téged kritizál, támad. Egyszerűen úgy érzed, hogy lefáradsz, a pozitív életszemléleted szintje csökkenni kezd, ha a közelébe kerülsz
- nem lehet igazán megbízni bennük, sőt, ha megkéred valamire, hogy intézzen el egy ügyet helyetted, akkor gyakran támadásba lendül a mérgező személy, és közli veled, hogy még ezt sem tudod megoldani egyedül, az ő segítsége nélkül
- ez az ember gyakran téged hibáztat a saját kudarcaiért, olyanokért is, amihez neked semmi közöd nincs
- megaláz mások előtt, elsősorban úgy, hogy megjegyzéseket tesz rád, szarkasztikusan beszél rólad, a családodról, a munkádról
A szakemberek szerint az ilyen mérgező kapcsolatok rengeteg ember életét nehezítik meg, vagy teszik tönkre, ezért a megoldás abban rejlik, hogy mennyire képes az illető személy elhatározni azt, hogy megálljt parancsol ezeknek a mérgező embereknek, és átalakítja, vagy bizonyos esetben akár teljesen megszakítja velük a kapcsolatot.
Ezt természetesen lelki megrázkódtatással járhat, és több hónapos, vagy akár éves folyamat révén zárulhat csak le, ezért nem árt pszichoterapeuta segítségét kérni