A régi idős emberek mesélték, hogy élt egyszer egy földműves, akiről az a hír járta, hogy értett az állatok nyelvén. Nagyon sok időt töltött a négylábúak társaságában, melléjük ült, és úgy figyelte a viselkedésüket.
És egyik este meghallotta, amint az ökör így panaszkodik a szamárnak tisztességtelen sorsa miatt:
– Hajnaltól alkonyig húzom az ekét. Függetlenül attól, hogy meleg van a napon, mennyire fáradtak a lábaim, vagy milyen keményen nyomja az iga a nyakam, dolgoznom kell. De te nagyon meg vagy becsülve, te csak a mestert viszed a hátadon, oda, ahova menni szeretne. Ha nem megy sehová, nem teszel semmit, csak pihensz és egész nap eszed a friss füvet.
A szamár, szeszélyes természete ellenére átérezte az ökör nehéz sorsát, majd így felelt:
– Jó barátom, tudom, hogy sokat dolgozol, és szeretnék segíteni. Ezért elmondom, hogyan kaphatnál egy pihenő napot. Reggelente, amikor a szolga az ekéhez akar vinni, feküdj le a földre, és kezdj el keservesen bőgni, ahogyan csak tudsz.
Az ökör így is tett, másnap nem kelt fel a földről, csak bőgött. A szolga el is mondta a földművesnek, hogy bizonyára az ökör megbetegedett, így nem lehet az eke elejébe fogni.
– Akkor – mondta a földműves – befogjuk a szamarat, mert folytatnunk kell a munkánkat.
És a szamár egész nap húzta az igát, szántott, vonta maga után a nehéz ekét. A nap végére nagyon elfáradt. A földműves, mikor bevitte az istállóba a szamarat, egy kicsit még álldogált a közelben, hogy hallja, miről beszélnek az állatok.
Az ökör szólalt meg először:
– Megbízható barát vagy, szamár. Bölcs tanácsodnak köszönhetően ma egész nap pihenhettem.
– Én meg egy balek vagyok – válaszolt a szamár –, egész nap húztam az ekét helyetted, most fájnak a lábaim, a nyakam. Holnaptól többé nem segítek neked, így ezentúl te fogod egyedül húzni az igát, mert ha nem, a földműves azt mondta a szolgának, hogy ide kell hívnia a mészárost. Én nem is bánnám, ha eljönne, mert te egy lusta állat vagy, és megérdemelnéd, hogy végezzenek veled – fakadt ki a szamár.
Attól fogva többé az ökör és a szamár nem állt szóba egymással, és a barátságuk véget ért.
Tanulság: úgy segíts egy barátodnak, hogy a tanácsod miatt ne nyomja még plusz teher a vállát.