A 25 éves Yecenia Morales vasárnap 150 méteres magasságból zuhant le a kolumbiai északi Amaga viaduktról.
A fiatal ügyvéd az első ugrására készült, és a Sky Bungee Jumping által működtetett népszerű ugróhelyre utazott barátjával. A 25 éves Yecenia Morales úgy ugrott le, hogy még nem volt kibiztosítva. A személyzet leadta a jelzést, azonban nem Yecenianak, hanem a barátjának, de a fiatal nő félreértelmezte és ő is ugrott.
A pár aznap a 90. voltak, akik igénybe vették a szolgáltatást, és mindaddig semmi gond nem történt. Yecenia úgy ugrott, hogy a biztosító zsinór nem volt a bokájához kötve, így semmi esélye nem volt, hogy túlélje a földet érés pillanatát.

Többen a segítségére siettek, megpróbálták újraéleszteni, de sajnos eredménytelenül. Mire a tűzoltók és a mentőegység a helyszínre érkezett, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Gustavo Guzmán, Fredonia önkormányzatának polgármestere az El Tiempo-nak elmondta: „Összezavarodott. A jelzés szerint a barátjának kellett volna ugrania és nem neki, hiszen az ő biztonsági rendszere még nem volt bekötve, csupán a hámot tették rá.”
A tragédia után a barátja a helyszínre sietett, közben pedig kisebb sérüléseket szenvedett, jelenleg a kórházban van sokkos állapotban. A kórház orvosai szerint Morales szívinfarktust kapott, mielőtt földet ért volna.

Testvére, Andres szerint, Yecenia egy igencsak kiegyensúlyozott, boldog nő volt, aki szeretett olvasni és táncolni.
“A nővérem egy olyan lány volt, akinek mindennél többet számított a boldogság. Barátjával együtt nagyon sokat segített a rászorulóknak is!”
A helyi hatóságok vizsgálatot indítottak a felszerelést szállító és az élményt szolgáltató cégek ellen.