A 15 éves Mikel Gómezt kicsapták az iskolából, mert szoknyát viselt, ráadásul pszichológushoz is küldték a fiút.
A változást gyakran egyetlen ember is elindíthatja, ha pedig többen is összefognak, elindulhat az igazi átalakulás folyamata. Spanyol tanárok egy csoportja, akik tökéletesen tisztában vannak ezzel az elvvel, összefogott, hogy kifejezzék tiltakozásukat egy bizonyos sztereotípiával kapcsolatban.
A 36 éves Borja Velázquez, aki a valladolidi Virgen de Sacedon általános iskola tanáraként dolgozik, 2021. májusában szoknyában kezdett járni a munkába, miután az egyik fiút kigúnyolták a társai, amikor anime melegítőben ment iskolába. A fiú, akit homofób kritikák értek, végül kénytelen volt levenni a felsőt.

Velázquez ez ellen tiltakozva kezdett szoknyát viselni az iskolában. Hamarosan munkatársa, Manuel Ortega is követte a példáját. Amikor az indítékaikról kérdezték őket, elmondták, hogy a toleranciára, az egymás iránti tiszteletre és a sokféleségre szeretnék felhívni a figyelmet.
A tanárok azt is elmondták, hogy szeretnék, ha a diákok megfeledkeznének azokról a hagyományos normákról, amelyek a nemek alapján korlátozzák az egyes emberek életét és döntéseit.

Velázquez a Twitteren azt írta: „Ez egy tisztelettel, sokszínűséggel és toleranciával oktató iskola. Öltözz úgy, ahogy szeretnél! Csatlakozunk a #clotheshavenogender kampányhoz.”
A nemi normák elleni mozgalom egyáltalán nem új keletű. Az El Pais spanyol lap szerint korábban több férfi tanár is szolidaritást vállalt a 15 éves Mikel Gómezzel, amikor kicsapták őt az iskolából, mert szoknyát viselt.
A diákot nemcsak kicsapták az iskolából, de pszichológushoz is küldték, mivel nem a „normának megfelelő férfiruházatot” viselt. A megalázott tinédzser közzétett egy videót, amelyben férfi tanárokat és diákokat kért fel, hogy tiltakozásképpen viseljenek ők is szoknyát.
Az intézmény több tanára is úgy döntött, hogy szakítanak a sztereotip nemi normákkal, és csatlakoztak a mozgalomhoz.

„20 évvel ezelőtt engem is sértegettek a szexuális irányultságom miatt a középiskolában, ahol most tanár vagyok, és sok tanár egyszerűen elfordította a fejét. Én csatlakozni szeretnék a diák, Mikel, ügyéhez, akit kicsaptak, és pszichológushoz küldtek, mert szoknyát viselt az iskolában.” – írta Jose Piñas, aki a mozgalom egyik úttörője lett.
Ahogy a mozgalom egyre inkább elterjedt, egyre több tanár és diák csatlakozott a küzdelemhez, aminek célja bebizonyítani, hogy a ruhák nem kötődnek biológiai nemekhez.
A mozgalom hamarosan országszerte elterjedt, sokak figyelmét felkeltette, és sok vitát váltott ki a nemi normákkal kapcsolatban.
A szülők is kifejtették a véleményüket a közösségi oldalakon. Fernando Ruiz, egy kilencéves fiú édesapja, elmondta, hogy a fiát melegnek nevezték, és kislánynak csúfolták, mert festette a körmeit. „A gyerekek nem sértegethetik egymást így, ezek olyan dolgok, amiket otthonról hoznak, és nekünk példát kell mutatnunk.” – mondta az aggódó édesapa. Sokan támogatták őt, és arra biztatták a kisfiút, hogy fesse ki újra a körmeit.