A jólelkűség, segítőkészség és kedvesség manapság nem kerül semmibe, ezért fiatalként ajánlatos meggondolni, hogy miként viszonyulunk a környezetünkben élő idősebb korosztályhoz. Szerencsére napjainkban egyre több és több olyan történetet hallani, amikor a fiatal generáció önzetlenül kisegíti az időseket és ez a történet is valami ilyesmiről fog szólni.
A II. Világháborús veterán John Jack Potter annak idején aktívan védte a hazáját, hazafias szolgálatai mellett az Ohio-i Zaleski nevezetű település polgármestereként is tevékenykedett, emellett Ohio legnagyobb vonathálózatának mára már nyugalmazott diszpécsere is volt.
Annak ellenére, hogy számos elismerés fűződik a nevéhez, Pottert a nem rég történtekre senki sem készítette fel. Az idős úr kálváriája 2004-ben kezdődött, amikor az elhunyt felesége után a lánya, Janice Cottrill kapott minden meghatalmazást a családi örökség után.

A 92 éves úriembernek azóta számtalan betegséggel kellett megküzdenie s már a feleségének halálakor megegyezett a házaspár, hogy másik autista fiúk, Joe gyámságát is Cottrillra ruházzák.
Potter legnagyobb meglepetésére viszont a lány a ráruházott hatalmat a saját családja ellen fordította és rövidesen elintézte, hogy a családi ház a saját nevére kerüljön. Az édesapa és lánya közötti viszony pedig csak tovább mérgesedett, amikor Cottrill megtiltotta az apjának, hogy találkozzon az autista fivérével.
2010-ben került leleplezésre a ház ügye, melyet Potter és unokája Jaclkyn Fraley elképedve vettek tudomásul. Aztán egyik csapás a másik után jött a hálátlan lánytól, mivel a nő megpróbálta kitenni a családi házból az édesapját.

A második világháborús veterán megdöbbent és teljesen összetört, látván, hogy egy lehetséges kilakoltatással kell szembenéznie lánya és veje miatt. Fraley is szavak nélkül maradt, amikor rájött, hogy édesanyja ápolóintézetbe akarja helyezni a szeretett nagypapáját.
Potter utolsó erejével még megpróbált mindent átruházni az unokájára, de már késő volt, de amikor a 35 éves unoka meglátta a kilakoltatási értesítést nagyon felzaklatta a szülei magatartása. Potter ügyvédje 60.000 dollárt ajánlott fel Cottrillnek, hogy kivásárolja őket az ingatlanból, de a nő visszautasította az ajánlatot.
Fraley tudta, hogy az a ház milyen sokat jelent a nagypapájának, különösen most, hogy az egészségi állapota is nagyon romlott, ezért egy Facebook-posztban osztotta meg családjának fájdalmas történetét és arra kért minden veteránt, vagy segíteni akarót, hogy némi támogatással segítse ki a bajba jutott nagypapáját.

2013-ban Fraley elindította a GoFundMe oldalát is, ahol a pénzbeli adományok mellett számtalan szívből jövő felajánlás is érkezett: „A nagytatám, John J Potter 91 éves, II. Világjáborús veterán. A saját lánya próbálja kilakoltatni az otthonából, hogy eladhassa a házat és pénzt szerezhessen ebből. Én az unokája vagyok és azt akarom elérni, hogy visszavásároljam a házat a lányától, így meg tudnám akadályozni a kilakoltatást.”
Az unoka ráadásul több videót is feltöltött a YouTube-ra, amin a nagypapa a háborús élményeiről számol be. A kezdeményezés olyannyira jól sikerült, hogy 140.000 dollár gyűlt össze, ami elegendő volt ahhoz, hogy a ház visszakerülhessen Potter nevére és a fennmaradó összegből a veterán gyógyszereit és gyógykezeléseit fedezték.
„Hálámat szeretném kifejezni mindenkinek, aki segített rajtam. Nem csak egy emberről van szó, hanem emberek százairól, ezreiről. El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok” – köszönte meg az emberek segítségét Potter.

Habár a szerető unoka példamutatóan állt ki nagyapja mellett, a visszaszerzett háznak Potter már nem tudott olyan sokáig örvendeni, mert 2014 január 7-én elhunyt. Unokája a végtelenségig rajongott a nagyapjáért és egy megható posztban adta tudtul, hogy kedvenc nagypapája már fentről vigyáz rá.