Amikor egy házaspár felfedezte, hogy második gyermekükkel várandósak, izgatottan várták a szülőséget és a család bővítését. Ám egy sor ultrahang és egyéb vizsgálat után a várandós anyuka olyan hírt kapott, amely megváltoztatta az anyasággal kapcsolatos szemléletét.
A szülőség egy rendkívüli utazás, ahol minden pillanat vadonatúj meglepetésekkel és váratlan fordulatokkal teli. Kis angyalkák anyukájává és apukájává válni leírhatatlan érzés, és csak az értheti meg teljesen, miről szól, aki átéli.
A gyerekek teljessé teszik a családokat, és végtelen örömet, szeretetet és elégedettséget hoznak szüleik életébe. Ők a hiányzó darabok egy család kirakós játékában; a remény és a boldogság mindazok számára, akik az életet a maga teljességében szeretnék látni. A mai történet középpontjában hasonló téma áll.
Michelle Scheyen-Howatt mindig is boldog életet képzelt el egy szerető férjjel és imádnivaló gyerekekkel. De amikor 30 éves korára semmi sem alakult a tervei szerint, elmondása szerint úgy döntött, hogy vállalja a függetlenségét, és egy szeszélyből átköltözött az ország másik végébe.
Nem sokkal később a dolgok kellemes fordulatot vettek, és találkozott álmai férfijával. A pár felépítette álmai házát vidéken, a hátsó kertjükben kötötték össze az életüket. Kilenc hónappal később megszületett első gyermekük, Chloë.
Néhány évvel később úgy döntöttek, hogy egy második babával teszik teljessé családjukat. Amikor Michelle Scheyen-Howatt 12 hetes terhes volt, férjével együtt elutaztak a Halifaxban található IWK Egészségügyi Központba, amely három órányira van a kanadai Prince Edward-szigeten lévő házuktól.
Az ultrahangvizsgálat során a vizsgálatot végző nővér és orvos elcsendesedett, de ő elsőre nem aggódat túl magát.
„Azt hiszem, valami baj van a babával” – mondta férjének a nő.
Az orvosok közölték a leendő szülőkkel, hogy a babájuknak átlagon felüli a tarkótükör áttetszősége, ami a Down-szindróma egyik jele lehet. A házaspárnak lehetőséget adtak arra, hogy végleges diagnózist állítsanak fel, de mivel ez a vetélés csekély kockázatával járt, Michelle azt mondta, hogy nem akart belemenni a dologba.
Ezt követően Michelle elmondta, hogy férjével együtt nem invazív vérvizsgálatot végeztek, és az eredmények alapján a babánál három különböző kromoszóma-rendellenesség, köztük a Down-szindróma fokozott kockázatát mutatták ki. A nő a munkahelyén értesült az eredményekről.
„Miután letettem a telefont, sokkot kaptam. Körülbelül 30 percig bámultam a számítógép képernyőjét, mielőtt úgy döntöttem, hogy el kell mennem” – elevenített fel a pillanatot.
Mielőtt elment volna, a nő elmondta, hogy tájékoztatta a felettesét, az egyetlen személyt a munkahelyén, aki tudott a terhességéről. Elmondta neki, hogy megkapta a teszteredményeit a babáról, és azok nem tűntek jónak.
De mélyen legbelül Michelle szétesőben volt. „Összetört a szívem. Felhívtam a férjemet, hogy jöjjön haza, aztán három órán keresztül sírtam egyfolytában, amíg a szemem annyira bedagadt, hogy fájt” – tette hozzá. Ekkor változott meg Michelle egész szemlélete az anyaságról.
Hosszas gondolkodás után a pár elment Halifaxba, ahol egy magzati állapotfelmérő orvos azt javasolta, hogy csináljanak egy szuper mélyreható anatómiai ultrahangot. Michelle szerint az ultrahang tökéletes volt, de elküldték magzati ultrahangra, hogy ellenőrizzék, nincs-e szívhiba.
Amikor a magzati echo eredményei megérkeztek, kiderült, hogy a baba szíve nem működik megfelelően. A kardiológus közölte a házaspárral, hogy a babájuknak többszörös összetett veleszületett szívhibája van. Azt is mondta, hogy a súlyos rendellenességek ellenére azok kezelhetők.
A találkozó után Michelle elmondta, ő és férje „nevetségesen optimisták” voltak, és a szívük mélyén tudták, hogy a babájuknak boldog, normális élete lesz. Hat héttel később, 28 hetes terhesen a pár visszatért Halifaxba egy kontrollvizsgálatra. Ekkor tudták meg, hogy a babájuk növekedése leállt.
Michellet ágynyugalomra intették és felvették a kórházba, csak a mosdóba tudott kimenni. Emlékezett arra, hogy szomorú volt, amiért lemaradt lánya második születésnapjáról, mert nem hagyhatta el a kórházat, amíg a baba meg nem született.
Férje öt nappal a felvétel után a szüleivel hagyta a lányukat, és vele maradt, amíg a baba meg nem született. Michelle egy kisfiúnak adott életet.
„Odatolták hozzám, hogy megnézzem, mielőtt elvitték az intenzív osztályra, és csak arra emlékszem, hogy azt mondtam: „Ó, de aranyos”, aztán eltűnt” – emlékezett vissza.
Miközben Michellet az új szobájába tolták a szülészosztályon, olyan szobák mellett haladt el, amelyek tele voltak boldog párokkal, akik a babájuk érkezését ünnepelték. Léggömböket és virágokat látott mindenfelé, és családokat, akik az újszülöttjeiket ölelgették.
„Nem ünnepeltük a fiunk születését, csak aggodalom, imák és egy inkubátor volt közöttünk. Olyan igazságtalannak éreztem, és átkoztam a testemet, amiért nem tudtam biztonságban tartani őt” – elevenítette fel a pillanatot.
Az anya elmondta, hogy mélyen együttérzett a szívhibás kisbabájával, akinek koraszüléssel kellett megküzdenie. Később a férje elvitte őt, hogy megnézze a fiukat. „Úgy döntöttünk, hogy a Mason nevet adjuk neki, ez azt jelenti, „aki kővel dolgozik”, mert hegyeket fog megmozgatni” – tette hozzá Michelle.
Mason szülei jó ideig látogatták őt az újszülött intenzív osztályon. Az egyik ilyen alkalommal egy neonatológus közölte velük, hogy fiuknak Down-szindrómája van a genetikai gyorsvizsgálat eredményei alapján. Michelle elmondta, hogy tagadásban volt, és megdöbbenve és összetörve érezte magát, amikor a szobájába ment.
Odabent a kétgyermekes anyuka kisírta a szívét, féltve édes kisfia életét és jövőjét. „Sírtam, mert sajnáltam, hogy a lányunknak egy különleges igényű testvére lesz, ahelyett, hogy egy bűntársa és bizalmasa lenne” – mondta.
„Sírtam az élet miatt, amiről azt hittem, hogy csodás lesz, amikor összeházasodunk, és sírtam a gyermek miatt, akiről álmodtam. És leginkább azért sírtam, mert én voltam az anyja, és nekem kellett volna feltétel nélkül szeretnem őt, és már azzal is kudarcot vallottam, hogy azt kívántam, bárcsak más lenne, mint aki valójában.”
Michelle elmondta, hogy a férje hagyta sírni, adott neki egy zsebkendőt, és megkérdezte, miért sír. Aztán azt kérdezte: „Ha tudtuk volna előre, megváltoztatta volna a döntésedet, hogy folytasd a terhességet?”.
A kanadai nő megjegyezte, hogy az egész teste visszahőkölt a gondolatra, hogy soha nem ismerheti meg a Masonját, a hegyek mozgatóját. A férje ránézett, és így folytatta: „Nos, akkor. Ez van, ami van, és úgy fogjuk kezelni, ahogy jön”. Ebben a pillanatban Michelle azt mondta, büszke volt arra, hogy hozzáment a férjéhez.
Ekkor Michelle egész szemlélete megváltozott az anyasággal kapcsolatban. 167 nap intenzív ápolás után Mason zöld utat kapott, hogy hazamehessen és csatlakozhasson a családjához. Kilenc és tíz hónapos korában két szívműtéten esett át.
Mason a szülei és idősebb nővére szerető jelenlétében továbbra is jól érezi magát. Logopédushoz, fizioterapeutához és foglalkozás-terapeutához jár, és rendszeresen meglátogatja a gyermekorvost. Hallókészüléket is kapott, hogy segítse a beszédfejlődését.
„Mason egy fénysugár a családunkban. Azonnal feldobja a hangulatot. Annyira laza és szeretetre méltó. Imádja a zenét, a teherautókat, a dinoszauruszokat és a Jégvarázst (hála a nővérének). Chloë és Mason abszolút bűntársak – Chloë Mason legjobb tanára, szurkolója és barátja, mindez egy személyben”.
Michelle rajong a gyönyörű kapcsolatért, ami a gyerekei között van, és azt mondta, nincs kétsége afelől, hogy ez idővel csak erősödni fog. A büszke anyuka elmondta, hogy fia megtanította neki, hogyan értékelje a fontos dolgokat, és segített neki felismerni a rendkívüli élet értelmét.
Forrás: Amomama.com
