Az egyedülálló édesanya komoly dilemmával szembesült, amiről a Reddit-en is beszámolt. A 26 éves nő idén márciusban vált el a férjétől, akivel van egy 16 hónapos kisfia. A volt férje, aki mint kiderült, már a terhesség kezdete óta megcsalta őt, most rendkívül ellenségesen viselkedik vele, és kegyetlennek nevezte, amiért nem hajlandó karácsony hétvégéjén elutazni a férfi szüleihez. Az édesanya azonban úgy érezte, igazságtalan elvárásokat támaszt vele szemben.
A férfi szülei szeretnék látni az unokájukat az ünnepek alatt, de ehhez a nőnek egy több mint 3 órás autóutat kellene megtennie a kisfiával, ráadásul éppen december 23-án, szombaton, amikor valószínűleg hatalmas forgalom lesz, és kijelentette, hogy nem hajlandó erre.
„Régebben 2 órányira laktam a szülővárosomtól az exemmel. A kapcsolatunk anyagilag bántalmazóvá vált, miután meggyőzött, hogy legyek otthon maradó anya, amikor a fiunk megszületett” – írta a nő a fórumon. „Amikor márciusban rajtakaptam, hogy megcsal (ez a terhességem kezdete óta tartott), megmondtam neki, hogy nem akarok többé vele lenni, feltétlenül munkát kell szereznem, és el kell kezdenem pénzt keresni.”
„Megkérdeztem, hogy maradhatnánk-e lakótársak, és találtam egy munkát, ahol ellentétes munkaidőben dolgozhattam, mint ő. Azt mondta, hogy nem, ha nem akarok vele lenni, akkor menjek el. Megkérdeztem, hogy kaphatnék-e előbb egy kis időt, hogy talpra álljak, azt mondta, hogy nem. Így nem volt más választásom, mint hazaköltözni a családomhoz” – mesélte a nő.
Hozzátette, hogy az apa négy-hat hetente látja a fiát, és kéthetente 200 dolláros tartásdíjat is küld neki. Azonban nem szerepel a születési anyakönyvi kivonatban, és nincs felügyeleti joga sem.
Az édesanya ugyanakkor azt is elmesélte, hogy egy alkalommal, amikor nemrég elvitte a fiát apai nagyszüleihez, borzalmas útjuk volt egy építkezés miatt, ráadásul a nagymama alig két óra után kijelentette, hogy fáradt, így el kellett indulniuk haza. A nő számára ez az út megterhelő és fárasztó volt, ezért nem szívesen vállalkozna rá újból, különösen nem karácsonykor.
„Az exem megkért, hogy december 23-án vigyem el a fiunkat a nagyszüleihez karácsonyra. Mondtam neki, hogy semmiképpen sem, a forgalom már egy átlagos hétvégén is borzalmas, és még csak elképzelni sem akarom, milyen lehet a karácsony előtti szombaton, és nem akarok egy aktív kisgyereket az autóülésbe szíjazni egy valószínűleg körülbelül 4 órás útra, mert sírni és hisztizni fog” – magyarázta az anyuka, hozzátéve, hogy aznap egyébként is más programja van – a szülei minden évben karácsonyi partit rendeznek ilyenkor.
Felajánlotta az exférjének, hogy a szüleivel együtt látogassák meg őket még a parti előtt, vagy akár az alatt, de arra is hajlandó lett volna, hogy az exe lakására vigye a fiukat, ha a nagyszülők vállalják, hogy odamennek. A férfi azonban minden lehetőséget visszautasított.
„Egyik ötlet sem tetszett neki, és közölte, hogy majd egyszerűen azt mondja a családjának, hogy nem láthatják a fiunkat karácsonykor, és mennyire szörnyű ez” – számolt be egykori párja reakciójáról a nő.
Az apa ezután azt követeltre, hogy a nő a következő hétvégén vigye el hozzá a fiukat, de neki akkor dolgoznia kell, és a történtek után amúgy sem sok kedve van hozzá.
„A volt férjem anyja és nagymamája is dühösek. Az exem azt mondta, hogy a nagymamája zaklatott és sírt (ami nem igaz), az anyukája pedig ajándékokat vett a fiunknak, , és azt mondják, kegyetlen és szívtelen ember vagyok. Úgy éreztem, hogy azt teszem, ami a legjobb a fiamnak, és egyszer ők is meglátogathatnának, de most mindenki úgy viselkedik, mintha valami bűntényt követtem volna el” – panaszolta az édesanya.
A fórum felhasználó egyértelműen a nő oldalán álltak, és támogatták őt a döntésében.
„Ha nincs rajta az anyakönyvi kivonaton, nincs felügyeleti joga, és nem fizet megfelelő gyerektartást, akkor nincs joga elvárni semmit” – írta egy hozzászóló, míg egy másik arra kérdezett rá, miért nem viheti el az apuka a gyereket a nagyszülőkhöz, ha ez olyan fontos neki.