Úgy tartják, hogy a személyiségünk jelentős része egészen kicsi korunkban alakul ki – mennyire ironikus, nem? Hiszen életünknek pont ez a szakasza az, amire a legkevésbé sem emlékszünk.
Téged is foglalkoztatott már a kérdés, hogy vajon miért is nincsenek emlékképeink a 4 éves korunk előtti időszakunkból? Ne aggódj, ezzel nem csak te vagy egyedül, olyannyira nem, hogy a jelenségnek még hivatalos szakelnevezése is van: gyerekkori amnézia. Egész egyszerűen törlődnek a tipegő éveink emlékei. De mégis ez hogyan történik? Ennek fogunk most kicsit utána járni.
Mi is a gyerekkori amnézia?
A gyerekkori amnézia a felnőttek azon képességhiányát jelöli, hogy képtelenek emlékképeket előidézni a 4 éves koruk előtti időszakból. Néhány kutatás eredményei szerint a 7 év körüli gyerekek a tipegő emlékeik közel 60%-ra képesek visszaemlékezni, míg a 9 éves gyerekek csupán az emlékeik 40%-át képesek előhívni. Mindegy a fejlődésünknek köszönhető, hiszen újabbnál újabb információkkal találjunk magunkat szembe.
Az emlékezőképességünk nagyban összefügg a beszédkészségünkkel
Az egyik elmélet szerint azért vagyunk képtelenek emlékeket felidézni kisbaba korunkból, mert akkor még nem tudtunk beszélni. Akkor még nem sajátítottuk el a verbális kommunikáció készségét, s így a szavak révén nem tudtak megmaradni az emlékfoszlányok.
Az agyunk fejlődése is közrejátszik
A gyerekkori amnéziának van egy biológiai tényezője is. Ahogyan egyre fejlődünk és növekedünk az agyunk is sokkal több új sejtet kell létrehozzon, így már nem jut elegendő energiája arra, hogy az emlékeket a hosszútávú memóriába helyezze át. Felnőttként maximum csak absztrakt emlékeket vagyunk képesek előhívni ebből az időszakból.
A szülők is alakíthatják az emlékeinket
Egy másik tanulmány szerint az sem mindegy, hogy az esetleges emlékeinkhez a szüleink és hozzátartozóink milyen információkat tesznek hozzá. Ahogyan az is jelentősen befolyásolja a felnőttkori visszaemlékező képességünket, hogy mely történeteket elevenítik fel számunkra a szüleink, hiszen a gyerekkori történetekből elég élénk kép formálódhat ki az agyunkban, amely már-már emlékképként hathat.
Az sem mindegy, hogy egy-egy tapasztalat milyen hatással van ránk gyerekkorunkban
A gyerekpszichológusok szerint a legtöbb gyerek csak azokra az emlékekre képes visszaemlékezni, amely valamiért óriási érzelmeket váltott ki. Ez a megállapítás teszi lehetővé azt is, hogy egyes esetekben kiskorú gyerekeket is kihallgathassanak szemtanúként egy-egy ügy kapcsán.
Neked vannak emlékfoszlányaid a 4 éves korod előtti időszakból?