A teljes agyműködés leállása után elképzelhető, hogy létezik tudatosság – olvasható a Southampton Egyetem kutatóinak négyéves munkájának eredményeit összefoglaló tanulmányban, melyik a Resuscitation orvosi szaklapban jelent meg. A kutatási téma eddig is számtalan vitát generált szakmai körökben, és az újonnan publikált eredmények minden bizonnyal további heves reakciókat fognak kiváltani.
A szakemberek több, mint kétezer, szívinfarktuson átesett brit, amerikai és osztrák embert vizsgáltak, akik 40 százaléka számolt be ébrenlétszerű állapotról, miközben klinikai halál állapotában voltak. Egy férfi arról számolt be, hogy elhagyta a testét és a szoba sarkából követte figyelemmel a saját újraélesztését. Három percig volt öntudatlan állapotban, mégis részletesen felidézte mi történt a teremben.
Sam Parnia kutatásvezető elmondta, a szívműködés leállása után az agy sem működik tovább, ennek ellenére minden úgy történt, ahogy a férfi mondta. A 2060 alanyból 330-an maradtak életben, közülük 140-en számoltak be hasonló élményekről. Minden ötödik ember szokatlanul nagy békét érzett, harmaduknak pedig az időérzéke is megváltozott. Mások fényeket láttak, úgy érezték mintha víz alá süllyedtek volna, míg 13 százalékuk tapasztalta úgy, hogy elvált a testétől.
Parnia úgy véli, hasonló élményeket mások is tapasztalhatnak, ám a gyógyszeres kezelések miatt nem képesek visszaemlékezni. A kutatók abban bíznak, hogy az alapos, és tudományosság érveinek megfelelő kutatásuk másokat is arra fog bátorítani, hogy foglalkozzanak a halálközeli állapottal és a testen kívüli élményekkel.