Kétségtelenül nehéz feladat nevet választani egy újszülöttnek, hiszen egész életében együtt kell majd élnie ezzel a választással. Egy édesanya pedig azt mondja, már megbánta, hogy beleegyezett férje kedvenc nevébe kisfiuk születésekor, és nagyon furcsán érzi magát, valahányszor hangosan ki kell mondania ezt a nevet.
Az édesanya a népszerű Mumsnet fórumon vallotta be, mennyire szeretné, ha a fiának olyan neve lehetne, ami neki is tetszik, de nem tudja, mit tegyen, mivel már három év telt el a születése óta, és nem tudta rászánni magát, hogy bevallja a férjének, mennyire utálja ezt a nevet.
„Majdnem három éves, és nem tudom, mit tehetnék ezen a ponton. Nem tudtunk megegyezni a nevekben, és végül a császármetszés után beleegyeztem a férjem kedvencébe. Annyira megbántam a születése utáni évben, de soha nem tudtam rászánni magamat, hogy megváltoztassam.
Azt hiszem, ha a férjem tudta volna, hogy még három évvel később is gyötrődni fogok miatta, hagyta volna, hogy megváltoztassam” – magyarázta a nő.
„Imádom a neveket, és fiatal lány korom óta gondolkodtam a névválasztáson, így az, hogy nem választhattam a kedvenc neveim közül, nagyon rosszul érint. A fiam neve Cillian. Ha valaki esetleg nem ismerné, K-val ejtik.
Minden alkalommal, amikor bemutatom, furcsán érzem magamat, amikor kimondom a nevét, és sajnálom, hogy nem mutathatom be egy olyan néven, amit szeretek. Annyi név van, amit szeretek. Imádom a kisfiamat, és hatalmas bűntudatom van emiatt” – mesélte az édesanya a fórumon.
A felhasználók véleménye megoszlott a Cillian névvel kapcsolatban, voltak, akik az anyával értettek egyet, és kellemetlen hangzásúnak találták azt, mások azonban azt mondták, szerintük gyönyörű és különleges név.
„Én megváltoztatnám. A „kill” hangzás miatt kellemetlen” – tanácsolta az egyik hozzászóló. Egy másik azonban azt írta: „Ez valószínűleg nem segít, de nagyon szeretem a Cillian nevet.” Ezzel egy harmadik válaszadó is egyetértett, és azt írta: „Imádom! A Cillian gyönyörű név.”