Medve kószált az iskola udvarán, miközben a gyerekek órán voltak

Miközben a tanulók épp órán voltak, medve bóklászott a beresztelki iskola udvarán. Az esetet a térfigyelő kamerák is felvették.

Az erdélyi beresztelki iskola igazgatója, Aurelian Negrea szerint a medve délelőtt fél tizenegy körül az iskola mögötti tömbházak felől közelítette meg a tanintézményt, áttörte a kerítést, átkelt az udvaron, majd továbbment az erdő felé.

„Ha pár perccel később jött volna, éppen szüneten lettek volna a diákok. És mivel meg volt ijedve, bármi történhetett volna. (…) Ki gondolta volna, hogy fényes nappal, a falu közepén összefuthatsz egy medvével? Mindenkinek nagyon figyelmesnek kell lennie, nincs, amilyen intézkedést hozni” – nyilatkozta az igazgató, hozzátéve, hogy a gyerekek is megijedtek, hiszen látták a medvét az ablakon keresztül.

Az igazgató hozzátette, a térségben gyakran látnak medvét, ez esetben azonban egyértelmű volt, hogy a medve megijedt valamitől, így került a településre. A helybéliek közül többen is látták, ahogy áttörte az iskola kerítését, keresztülment az udvaron, majd bement egy kertbe, ahonnan a tulajdonos úgy kergette el, hogy nem is nézett rá, azt hitte, kutyával van dolga.

Később csendőrökből, rendőrökből és vadászokból álló, 12 fős csapat indult el, hogy kikergesse a faluból a medvét, az erdőben azonban nyomát vesztették a nagyvadnak. A vadászok szerint a Beresztelkéhez tartozó Magyarfülpösön nemrég egy sertést ölt meg a medve az egyik háznál. Évről évre egyre több problémát okoznak a medvék, mégis kevés nagyvad kilövésére kapnak engedélyt.

A beresztelki iskola udvarán kószáló medve „útvonalát” rögzítették a térfigyelő kamerák, a felvételek a közösségi oldalakra is felkerültek.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.




Top