A Fiatal Írók Szövetsége kiadásában idén tavasszal négy új verseskötet debütál. Ezekből olvasnak most fel a fiatal szerzők.
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
Legyen szó természetről vagy szerelemről, napjainkban is akadnak, akik szavakkal és nyelvvel próbálják kifejezni, hogy mit jelentenek ezek számukra. Ha gondosan figyelünk, felismerhetjük, milyen érzéseket fejeznek ki, sőt, megtapasztalhatjuk azt is, hogy mit váltanak ki belőlünk, olvasókból!
Makáry Sebestyén Delta című kötetéből olvassa fel A holtágban című versét.
Katona Ágota Kezdetben, mégis vihar című kötetéből olvassa fel Fél kilométer Mária című versét.
Juhász Márió A konyhában meg Elmore James szól című kötetéből olvassa fel Átkötés című versét.
Lukács Flóra Egy sanghaji hotel teraszán című kötetéből olvassa fel Neon című versét.
Ráadásnak pedig egy novella: György Alida Hármasszabály című kötetéből olvassa fel a Sötétedés előtt egy részletét.