Ma már 6 éves az a kisfiú, aki úgy született, hogy agyának 98 százaléka nélkül született!
Hatalmas volt az öröm, amikor kiderült, hogy Shelley Wall kisbabát vár, ám a vizsgálatok után az orvosok öt alkalommal is közölték vele, és az apával, Rob-al, hogy jobb lenne megszakítani a terhességet, mivel úgy néz ki, hogy a baba agya nem fejlődik megfelelően.
Emellett a szakemberek előre tudták, hogy a baba nyitott gerinccel fog születni, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy a túlélési esélye szinte nulla.
Az orvosok félelmei beigazolódtak, ugyanis a születés után kiderül, hogy a kisfiú agyának csupán 2 százaléka fejlődött ki, viszont életben maradt. Ami ezután következett kész orvosi csoda, Noah 3 éves korára agyának 80 százalékát „kinövesztette”.
Noah és szülei nemrég jártak a Good Morning Britain tévéműsorában, ahol beszéltek a tapasztalataikról, arról, hogy miként vitték el Noah-t Ausztráliába, egy agyfejlesztéssel foglalkozó központba, ahol a kisfiú megtanult önállóan felülni és szörfözni is.
A kis csoda ma már 6 éves!