Olaszországban mindig is elterjedt szokás volt, hogy egy család több generációja lakjon egy fedél alatt, de az is egyre gyakoribb, hogy a 35 év alatti fiatal felnőttek még mindig otthon élnek, főként a nehéz gazdasági körülmények miatt, és mivel nehezen találnak stabil munkahelyet.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
2022-es adatok szerint a 18 és 34 év közötti fiatal felnőttek közel 70%-a még mindig a szüleivel él – a férfiak 72,6%-a, és a nők 66%-a. Egy 2019-es tanulmány szerint az otthon élő fiatal felnőttek 36,5%-a diák, 38,2%-uknak van munkája, 23,7%-uk pedig éppen munkát keres.
Ezeket az otthon élő felnőtteket sokszor a bamboccioni (nagy csecsemő) gúnynévvel illetik, a helyzet kényelmességére utalva – írja a The Guardian.
Egy nőnek azonban elege lett abból, hogy felnőtt fiai – akik 40, illetve 42 évesek – nem hajlandók kiköltözni, és még mindig el kell tartania őket. Annak ellenére, hogy mindketten dolgoztak, nem voltak hajlandók hozzájárulni a háztartás költségeihez, és a házimunkából sem vették ki a részüket.
A 75 éves lombardiai Paviában élő nő végül bíróság elé vitte az ügyet, miután többször is megpróbált beszélni erről a fiaival, de hiába.
„Egyikük sem akart tudomást venni a dologról” – mondta az édesanya.
A bírónő, Simona Caterbi megértette az idős nő helyzetét, és az ő javára döntött – kilakoltatási végzést adott ki a nő felnőtt fiai ellen, akiknek december 18-ig kell kiköltözniük otthonról.
Sok fiatal felnőtt vár anyagi támogatást a szüleitől, és az esetek néha bíróság elé is kerülnek. 2020-ban például az olasz legfelsőbb bíróság elutasította egy 35 éves részmunkaidős zenész fellebbezését, aki azzal érvelt, hogy 20 ezer eurós jövedelme nem elég a megélhetéshez, és szüksége van a szülei anyagi támogatására is.
A bíróság elutasította a kérését, arra hivatkozva, hogy a fiatal felnőtteknek nincs automatikusan joguk a szülőktől kapott anyagi támogatáshoz.