Tűzharcba került egy férfi, miután nem volt hajlandó köszönetet mondani az ünnepi családi vacsoráért, csak azért, mert egyszerűen nem ízlett neki. És ami nem jó, azt hazugság lenne megdicsérni, nem igaz? Csakhogy az illem mást kíván, éppen ezért „nagyon bunkónak” nevezték a férfit, aki még karácsony napján sem volt hajlandó megszegni a saját szabályait.
A karácsonyi díszvacsora megrendezése emberpróbáló feladat – összehozni a családot, kitalálni azt a menüsort, melyet mindenki szeret, bevásárolni és megfőzni, ráadásul megteríteni, dekorálni és ünneplőbe öltözni. Végiggondolni is nehéz, nemhogy megcsinálni! Éppen ezért egyre többen könnyítik meg a saját dolgukat, és rendelnek elvitelre az éttermekből, vagy gyakorolják be a jól bevált pulykát némi egyszerű körítéssel.
Ez a férfi azonban cseppet sem volt boldog, amikor a barátja családja úgy döntött, karácsonyi bemelegítő partit rendez, de vacsoraként gyorséttermi kínait szolgál fel. A férfi egy online fórumon panaszolta el, hogy miközben ő igazi „karácsonyi ételeket, finom falatkákat, karácsonyi édességeket és rágcsálnivalókat” szeretett volna, elé raktak egy dobozolt kínait, ami ráadásul nem is ízlett neki. Így teljes csalódás volt számára az este, és még kemény kritikát is kapott a viselkedéséért.
„Általános véleményeket kérve posztolok, hogy mások szerint ez ésszerűtlen viselkedés volt-e vagy sem, mivel a barátom abban a hitben van, hogy pofátlan voltam, és dühös rám, de szerintem egyáltalán nem voltam az. A barátom és én (melegek vagyunk) tavaly karácsonykor meghívást kaptunk a barátom testvéréhez és feleségéhez a következő (idei) karácsonyra, és akkor beleegyeztem, hogy elmegyünk.
AI elfelejtette, de amikor eszébe jutott még mindig alig várta, hogy menjünk. Vasárnap volt. Nyilvánvalóan karácsonyi vacsorára meghívva karácsonyi ételeket vártam, természetesen nem teljes karácsonyi vacsorát, mivel nem a tényleges napon volt, hanem csak általános karácsonyi ételeket, finom falatkákat, karácsonyi dolgokat, karácsonyi rágcsálnivalókat. De amikor megérkeztünk, nem volt semmi étel, vagy legalábbis semmi sem főtt, mert nem éreztem a főzés illatát.
Megnéztem a konyhában, és ott sem láttam vagy éreztem semmit, ami főtt volna. Ezért azt mondtam a barátom testvérének (nem durván) ’nincs előkészítve nekünk valami étel?’ A felesége pedig meghallotta, és azt mondta ’ó, kínai kaját fogunk rendelni’. Erre én azt válaszoltam (könnyed hangnemben) ‘ó… Csak én olyan karácsonyi jellegű ételre számítottam, hogy karácsony van, meg minden!’ Erre a barátom bátyja elég csúnyán rám ugatott: ‘NEM, most mondtuk el, hogy mit fogunk enni, úgyhogy épp eleget hallottunk tőled’. (Nem éppen így fogalmazott, de durva volt és ilyen irányban) és a barátom nem is szólt semmit, amikor ezt mondta. Próbáltam beszélni vele arról, hogy én mit fogok enni, ha már utálom a kínait, de folyton a testvére és a felesége közelében volt, így nem sikerült négyszemközt felhoznom ezt előtte.
Miután megérkezett a kaja, mindannyian kinyitottak mindent, de nem volt egyetlen olyan dolog sem, ami nekem ízlett volna, így csak maradtam, hogy komoran piszkáljam a tésztadarabokat és a rizskekszet, miközben ők mindannyian addig ettek, amíg a szívük elégedett volt. Utána, míg távoztunk, nem nagyon szóltam semmit.
Kinyitották az ajtót, és a barátom és a bátyja éppen általános „búcsúcsevegést” folytattak. Mivel tudtam, hogy ez valószínűleg elhúzódik, így a gyorsabbá tétel érdekében csak határozottan elköszöntem, és egyenesen kisétáltam, az autóhoz mentem.
Majdnem az egész hazafelé vezető úton a barátom teli torokból ordibált velem, többször is elismételve ugyanazt, mint egy papagáj: ’Még csak meg sem köszönted. Még csak köszönetet sem mondtál.’ Én végül visszaszóltam: ’Hát, nem akartam megköszönni valamit, amit nem is szeretek, miért is kellett volna?’.
Amikor kitett otthon, csak rám nézett, aztán csak annyit mondott, hogy ‘viszlát’, kemény hangon, és egy szó nélkül hazavezetett. Nyilvánvalóan szarkasztikus akart lenni, de mégis nagyon bántónak éreztem” – írta le a bánatát a fiatalember, akit alaposan kiosztottak a felhasználók.
Ha nem lett volna elég az ő baja, most biztosan lesz, amit törnie a fejét, hiszen a hozzászólók zöme őt tartotta bunkónak, és szerintük már első perctől ő volt az, aki helytelenül viselkedett. Egyikük azt írta: „Rögtön az elején bunkó voltál!”, egy másik pedig egyetértett: „Úristen, mennyire bunkó voltál”.
Valaki pedig azt mondta: „Ez nem volt szép, ésszerűtlenül viselkedtél. Fogadtak téged az otthonukban, és feltehetően fizettek az ételért. Biztos volt valami, amit rendelhettél volna? Nem vagyok meglepve, hogy a barátod orrol rád”. Míg egy újabb megerősítette: „Persze, hogy köszönetet kellett volna mondanod.”
