Mostanra már ez is egy létező dolog: olyan gyerekirodalom szerzők, akik utálják a gyerekeket. Az utóbbi években egyre több gyerekirodalom szerző vallotta be vagy tudódott ki róla, hogy őt amúgy teljes mértékben rázza a hideg a gyerekektől. Enid Blyton, AA Milne, Dr Seuss, Maurice Sendak, Shel Silverstein és a legújabb hírek szerint Raymond Briggs is ezen szerzők csapatába tartozik – írja a The Guardian.
Raymond Briggs, a híres angol szerző, illusztrátor, aki, habár elsőre egy morgós idős úrnak tűnt, mégis olyan műveket szerzett, amelyeket a gyerekek egyszerűen imádnak, néhány nappal ezelőtt hunyt el, mindössze 88 évesen. Legutolsó nyilatkozatában azonban olyan mondatok hangzottak el, amelyre minden kisgyermekes szülő felkapja a fejét: „Nem érdekelnek a gyerekek. Soha nem is akartam egyet se.”
Elég ellentmondásos egy gyerekirodalommal foglalkozó írótól, nemde?
Sok író vallja, még olyanok is, akik saját maguk is gyakorló szülők, hogy az írók nem feltétlenül kedvelik a gyerekeket, még akkor sem, ha kifejezetten nekik szánt műveket hoznak létre.
Ez a jelenség leginkább a lezárások ideje alatt csúcsosodott ki, amikor az írók is kénytelenek voltak összezárva lenni hosszú hetekig a saját gyerekeikkel, de a régebbi időkben is megfigyelhető volt.
AA Milne írónál is időről időre felbukkant ez az érzés, mivel sokáig képtelen volt megemészteni, hogy gyerekkönyveinek sikere merőben felülmúlta azt a hírnevet, amire drámaíróként mindig is vágyott. Az író fia sem örült túlságosan Róbert Gida létezésének, hiszen az apját övező hírnévről így vallott: „ökölbe szorított kézzel, begörbített lábujjakkal, ajakharapásokkal néztem végig, ahogy apám, számára semmit sem jelentve elhagyott engem.” Ezzel egyidejűleg azonban semmilyen más hiteles forrás nem támasztotta alá, hogy Milne valóban akarattal hagyta el fiát.
A következő írónk, Maurice Bernard Sendak háttértörténete is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a felnőttként sikeressé váló gyermekirodalomi szerző is másképp gondolkodjon a gyerekekről. Az 1942-ben még New Yorkban élő író rossz híreket kapott az Európában élő családja felől, miszerint, az széthullófélben van. Maurice szavaival élve a szüleit övező veszekedések akkora traumaként érte őt, hogy „őrültté” kezdett válni. Írásaiban sokszor nyúl sötétebb témákhoz, ezzel is jelezve az olvasóközönségének, hogy a világ nem törődik semmivel. Saját bevallása szerint, ha boldog otthonból érkezett volna sosem vált volna belőle művész.
„Nem vagyok hajlandó hazudni a gyerekeknek a nagy 19. századi fantázia kapcsán, amely a gyermekkort egy örökké ártatlan paradicsomként ábrázolja” – vallotta az író, aki saját munkásságát is csak „a gyermekkönyves idióta” szerepében summázza. Társával, Eugennel sosem alapítottak családot, mert biztos volt benne, hogy felmenőihez hasonlóan ő is csak elrontana mindent.
Shel Silverstein, a The Giving Tree szerzője és illusztrátora nem szerette az unalmas gyerekkönyveket, és kezdetben nem is szeretett gyerekeknek írni. Ráadásul egy olyan fickóról beszélünk, aki a hatvanas években szatírákkal hívta fel magára a figyelmet és rendkívül félreérthető humorral tűzdelte teli mondanivalóját. Lánya fiatalon halt meg, a rokonok gondozásában, miután édesanyját is elvesztette a család. Ha műveit jobban megbogarásszuk talán érezhető a gyerekek ellen tanúsított ellenszenv.
A mítosz szerint, Theodor Guisel azért nem szerette a gyerekeket, mert hosszú évek próbálkozása után sem tudott felesége, Helen Palmer (aki szintén gyerekíró volt) teherbe esni. A gyermektelenség pedig úgy tűnik felőrölte az írót.
Mindezek tükrében kicsit elgondolkodtató, hogy feltétlen szükséges-e a gyerekek szeretete ahhoz, hogy valaki jó gyerekirodalom íróvá válhasson vagy sem? Felfoghatjuk úgy is a nagy íróink ezen magatartását, mint egy nézőpontot, amely nem minden esetben befolyásolják a személyiségüket.
Briggs szavaival élve: „Az emberek mindig azt kérdezik, hogy azzal ott mire céloztál? Én pedig folyamatosan azt válaszolom, hogy a könyvek nem rakéták, nem célzol velük semmire.”
Tehát a munkásságuk és az életszemléletük olybá tűnik képes megférni egymás mellett úgy, hogy az mindenki számára gyümölcsöző legyen.
