KuriózumÖrökbe fogadtak egy csimpánzt és a fiukkal együtt nevelték - a kísérlet...

Örökbe fogadtak egy csimpánzt és a fiukkal együtt nevelték – a kísérlet hátborzongató véget ért!

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Hátborzongató fényképek mutatják be azt a felkavaró kísérletet, amelyben egy kisfiút egy csimpánz bébivel neveltek a szülei, hogy lássák, mennyire válik „emberivé” a főemlős a neveltetés hatására. A megdöbbentő kísérlet végül a vártnál korábban félbeszakadt, és azóta is komoly viták tárgyát képezi.

Winthrop Niles Kellogg amerikai pszichológus és felesége, Luella Kellogg 1931. június 26-án indították el a kísérletet. Ekkor már volt egy Donald nevű kisfiuk, és befogadtak a családjukba egy Gua nevű csimpánz bébit, akit úgy neveltek, mintha a fiuk testvére lenne.

Állatpszichológusok lévén úgy gondolták, érdekes lenne Guát Donald mellett felnevelni, hogy lássák, mennyire tudják emberivé tenni a majmot. De szándékuk ellenére Donald volt az, aki „inkább majom lett, mint ember”, és a kísérletet félbe kellett szakítani.

A csimpánzt gyerekükként nevelték

A kísérletnek 5 éven át kellett volna tartania, de a szülők végül 9 hónap után véget vetettek annak. Donald 10, Gua pedig 7 hónapos volt, amikor elkezdték őket egymás mellett nevelni, de a dolognak nem várt következményei lettek, és a házaspár aggódni kezdett, amikor a kis Donald harapdálni kezdett, úgy kúszott, mint egy csimpánz, és morgott, amikor éhes volt.

Winthrop és Luella Kellogg testvérekként nevelték a saját fiukat és a csimpánz bébit, ugyanolyan ágyban aludtak, ugyanúgy beszéltek hozzájuk, és hasonló szabályok vonatkoztak az öltözködésre, a játékokra és a büntetésekre is.

Egy hátborzongató képen még az is látható, ahogy Donald felsír, miután az egyik teszt során többször egymás után megpörgették a székében. Egy másik kísérletben lövéseket adtak le, hogy kiderüljön, Donald vagy Gua reagál-e gyorsabban. A fiút és a csimpánzt ráadásul egy kanállal is megütögették, hogy megállapítsák, mennyire különböző hangot ad ki a koponyájuk.

A tesztek egész héten át, napi 12 órán át zajlottak, és Winthrop egy könyvet is megjelentetett The Ape and the Child: A study of environmental influence upon early behaviour címmel.

Gua egyébként eleinte a legtöbb kísérletben ugyanúgy teljesített, mint Donald, sőt, bizonyos egyszerű tesztekben még jobbnak is bizonyult az embergyereknél.

A kisfiú nagyon jól kijött a csimpánzzal

A Kellogg házaspárt bátorította a majom fejlődése, különösen fizikailag, de azt tapasztalták, hogy intellektuálisan nehezen tudott lépést tartani Donalddal, miután a kisfiú elkezdett megtanulni beszélni.

Csakhogy fordított értelemben Donaldra viszont egyre negatívabb hatással bírt a kísérlet, és elkezdett majomszerű viselkedést mutatni, míg végül a szülők felhagytak a tesztekkel.

A The Psychological Review a kísérlet befejezéséről írva a következőket állapította meg: „Úgy tudjuk, hogy a vizsgálat 1932. március 28-án ért véget, amikor Gua fokozatos rehabilitációs folyamat révén visszakerült az Orange Park-i főemlős-telepre. De hogy miért hagytak fel a kísérlettel, arra vonatkozóan Kelloggék, akik oly sok más kérdésben nagyon is konkrétan fogalmaznak, talányok között hagyják az olvasót.”

Erről leginkább csak találgatások árulkodnak: az egyik lehetséges magyarázat, ami felmerült az volt, hogy a házaspár túlságosan kimerítőnek találta a kísérletet, egy másik ok azonban az lehetett, hogy amint Gua egyre nagyobb és erősebb lett, kevésbé volt kiszámítható, és a szülők veszélyesnek ítélhették a jelenlétét a fiukra nézve. „Lehetséges, hogy Kelloggék attól tartottak, hogy Gua véletlenül kárt tehet Donaldban – állapították meg a szakértők.

Ugyanakkor Luella állítólag aggódni kezdett, hogy fia egyre inkább csimpánzként viselkedik, és ezért állították le a kísérletet.

Gua alig egy évvel azután, hogy a kísérlet véget ért, és elkerült a családtól, tüdőgyulladásban pusztult el, 3 éves korában.

Winthrop és Luella Kellogg mindketten 1972-ben hunytak el, és tragikus módon Donald alig egy évvel később szintén meghalt – 43 éves korában öngyilkos lett.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek