Az ősz közeledtével sokan számolnak be arról, hogy a fáradtság, bágyadtság, alacsony energiaszint, motivációhiány, tompaság veszi át az uralmat a hétköznapok felett, néha alvászavarok, ingerlékenységgel fűszerezve. Nagyon nehéz ennek az őszi (és tavaszi) jelenségnek a pontos okát meghatározni, hiszen nagyon sok tényező közrejátszik a kialakulásában, máskor pedig semmi sem ad elégséges magyarázatot rá.

De most félretéve azt a kényszert, hogy tudományos magyarázatot és megoldást keressünk az őszi fáradtság jelenségére, légy inkább nyitott és gondolkozz el azon, amit most olvasni fogsz.

Néha az élet és a természet különös módon ad meghívást arra, hogy egy adott helyzettel, állapottal megküzdj, esetleg megbarátkozz. Ha az életben eddig sikerült megértened és megtanulnod saját malmodra hajtani a vizet, most sem lesz nehéz dolgod. Hiszen az egyik titka annak, hogy jobban megküzdj az őszi fáradtsággal, az, hogy hagyod magad sodródni vele és engeded magad egy kicsit belemerülni. A másik titka meg az, hogy nem mindegy hogyan teszed mindezt. Csakis tudatosan lehet ezt megtenni.

Íme néhány tipp, hogy ez jobban sikerüljön:

1. Hívd meg az őszt az otthonodba, a lelkedbe

A tavaszt követi a nyár, a nyarat az ősz, az őszt pedig a tél, majd újra tavasz lesz. A nappalt átöleli az éjszaka, az éjszakát pedig a nappal. Az élet és a természet gondoskodik a ciklicitásról, a körforgásról és ugyanakkor a folytonosságot is biztosít. Erre a mozgásra, körforgásra, energiaáramlásra pont úgy szükségünk van, mint a kilégzésre, ahhoz, hogy friss levegőt tudjunk belélegezni. Ahogyan a lélegzetvételnek sem illik ellenállni, fogadd el ezt a körforgást, aminek te is épp oly fontos szereplője és része vagy.

Ahelyett, hogy az ősz ellen küzdj és állandóan a nyarat sirasd vissza, lépj a dolgok elejébe és hívd meg az őszt az otthonodba és a lelkedbe. Az ősz színei nagyon fognak passzolni a lakásodhoz, próbálj csak ki egy bordó vagy narancssárga díszpárnát tenni a kanapéra, egy kis barna, fakó konyhakendőt használni.

Az őszt a lakásunkba hívni nem csak színekkel lehet, hanem különleges fénnyel is. Szerezz be egy kis sólámpát, gyújts esténként gyertyát, engedd meg magadnak, hogy beleízlelj a színes alkonyokba, a félhomályba és az elcsendesedésbe, ami vele jár. Ne félj a sötétségtől sem, hiszen csak vendégségbe jön, békét hoz magával. Fogadd szeretettel a félhomály hangulatát és tedd meghitté azt halk zenével, eső illatú illóolajjal.

2. Hívd meg az őszt a gyomrodba, a testedbe

Az ősz a betakarítás évszaka. Keresd és használd azokat az alapanyagokat, – azt a termést – amit az őszi betakarítás során a természet nekünk ajándékoz. Nem hiába teszi ezt. A szőlő, szilva, dió, alma olyan tápanyagokat tartalmaznak, akikre a szervezetünknek pont szüksége van ebben az időszakban.

Friss kenyér az idei búzalisztből, friss sajt vagy túró, fokhagyma mindig jó választás a reggelihez, vacsorához. Must, teák, sütemények sem maradhatnak el az asztalról, biztos van valami különleges fogás, amit csak ősszel szokott enni a család. Készítsd el!

Ahogyan a termőföldet, talajt előkészítjük a télre és a következő termés befogadására, jó, ha kamráinkat is előkészítjük és feltöltjük a téli hónapokra. Savanyú uborkát, paprikát, zakuszkát, kompótokat, lekvárokat, káposztát eltenni remek alkalom a családi együttlétre. Sőt, a gyerekeket is érdemes belevonni a folyamatba. Így ők is átélhetik, megtapasztalhatják, megszerethetik az ősz ízeit, színeit, zamatát.

3. Mozogj az ősszel együtt, az ő ritmusában

Az őszt a mozgásban is köszöntenünk kell. A hűvösebb, esős, szeles időjárás nem igazán engedi meg, hogy olyan sok időt töltsünk kint, mint nyáron. De ez nem jelenti azt, hogy fel kell hagyjunk az aktivitásainkkal és a mozgással. Ha nyáron a napfürdőzés volt aktuális, ősszel az erdőfürdő lehet a sztár.

Mozogj az ősszel együtt, mint a határozott szél, ami segít a fának elengedni a színes leveleket. Sétálj a parkban vagy az erdőben a színes levelek között, szedj gesztenyét, kövesd az ökörnyálat, vagy csak egyszerűen hallgasd, ahogyan az eső kopogtat a párkányodon.

4. Fogadd el azt az időt, amit az ősz neked ad, úgy ahogyan azt adni szeretné

Az őszt elménk és tudatunk az elmúlással azonosítja, a befelefordulással és szomorúsággal, az elengedés szükségességével és a gyásszal, a változással és halandósággal. De ez az időszak ugyanolyan komolysággal szól a megalapozásról, érésről, pihenésről és megengedésről.

Gyönyörű időszak arra, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat, hozzáállásunkat azzal a feladattal, amit ebben az életünkben magunknak hiszünk. Ugyanakkor a legmegfelelőbb időszak arra, hogy saját belső csendünkhöz igazítsuk lelkünk hullámait. Használd tehát ezt az időszakot arra, amit az ősz neked tálcán kínál és felajánl. Bízz benne.

A befelefordulásnak nem kell szomorúsággal járnia. Írj naplót, olvass, hallgasd meg azt az éneket, ami titokzatos módon pont ma jutott eszedbe, nézz meg egy elgondolkodtató filmet, vedd elő a vásznat és fess. Légy az ősszel, figyelj arra, amit neked súg és fogadd őt bátran társadul.

5. Tedd azt, amit az ősszel azonosítasz, ami számodra az őszt jelenti, amire a lelked ősszel vágyik

Az ősz egyedi és sajátos jelentőséggel bír mindannyiunk számára. Van, akinek az iskolakezdést jelenti, másnak szerette születésnapját, évfordulót vagy megemlékezést. Nagyon fontos, hogy ősszel legalább egyszer tedd meg azt, amit csakis ősszel szoktál tenni.

Lehet már hagyománnyá vagy szokássá vált, hogy azt a bizonyos dolgot minden ősszel megteszed. Talán részt veszel egy bizonyos kurzuson, táborban, meglátogatsz egy külföldi várost vagy épp egy temetőt. Menj hát el most is abba a városba. Hívd fel azt a barátodat, akivel jókat szoktál beszélgetni az élet dolgairól és találkozzatok. Vidd el a párod abba a vendéglőbe, ahol minden évben legalább egyszer, szeptemberben vagy októberben vacsorázni szoktatok. Olvasd el azt a verset, ami az őszt juttatja eszedbe. Hallgasd meg azt a zeneszámot, amit a tavaly ősszel az autóban hallgattál. Sétálj el a kedvenc fádhoz a domboldalon. Menj ki oda a temetőre az idén ősszel is.

Nagyon fontos, hogy ezt megtedd. Tedd meg azt az egy dolgot, amit csak ősszel szoktál tenni. A lelkednek szüksége van erre. Kérlek, ne mulaszd el! És nem utolsó sorban, szeress úgy, ahogyan csakis ősszel szeretsz szeretni: odabújva, szomorkásan, simogatva, titokban, csendesen, melankóliásan, mosolyogva, bizalommal, reménykedve és hálásan.

Birtalan Katalin

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.