Nincsenek szavak arra, amikor egy gyermeket – egy életet, mely alig érkezett a földre, máris vissza kell adni a teremtőjének. A veszteség fájó kérdéseket vet fel, melyekre talán sosem érkezik válasz. Elfogadni pedig az elfogadhatatlant nem egyszerű feladat sem a szülőknek, sem a világnak. Mert minden egyes gyermek elvesztése kiszakít egy darabot mindannyiunk szívéből.
Maya Louise Chappell tökéletes kislány volt. Vidám, élettel teli, egészséges. 2 éve jött erre a világra, és abban a korban volt, amikor semmiről nem szeretett volna lemaradni. Kíváncsian fedezte fel a körülötte lévő világot. Ma viszont már örök nyugalomban pihen.
Szeptember 28-án Maya súlyos balesetet szenvedett, családja otthonában. Hogy pontosan mi is történt, még nem nyilvános, de a gyilkosság gyanúja sem kizárt.

A kislányt kritikus állapotban szállították kórházba, ahol két nappal később meg is halt. Temetését november 4-én tartották, a szertartásról készült felvételek pedig az egész bolygót meghatották. Édesapja, James Chappell ugyanis a legkülönlegesebb módon búcsúzott el tőle.
Mayát rózsaszín koporsóban kísérték utolsó útjára. A család és a barátok szintén rózsaszínbe öltöztek – ez volt Maya kedvenc színe. A gyászmenet sem volt hétköznapi: a kocsit, melyen Maya nyugodott, két, rózsaszín tollakkal borított, egyszarvúnak öltöztetett ló vontatta végig az utcákon, a szerettei pedig rózsaszín sorfalat alkottak egészen a temetőig.
A Daily Mail beszámolója szerint a kislány a newcastle-i Royal Infirmary intenzív osztályán vett utoljára lélegzetet. November 2-án Rachael Walls megosztott egy posztot Maya édesapja, James nevében, amelyben ez állt:
„A gyászszertartás alatt a levegő néhány melankolikus dallamtól visszhangzott, köztük a Diamonds Rihannától, a Concrete Angel Martina McBride-tól és a Fly Celine Diontól. [James] azt is kérte, hogy mindenki rózsaszínt viseljen, mivel ez volt Maya kedvenc színe, és szeretnénk színesen ünnepelni a gyönyörű életét” – írta Walls a Facebook-bejegyzésében.
A temetés előtt maga James is posztolt egy megható bejegyzést kedves kis hercegnőjének:
„Nagyon szeretlek, Maya Louise Chappell, mint ahogy az egész családod is. A nagymamáddal, a mi Brooklynunkkal és a többiekkel leszel, szóval ez nem egy örök búcsú, kislányom, hanem csak egy viszlát. Egyszer még találkozunk, és mindent jóvá teszek neked. Amíg újra találkozunk, kislányom”.

A gyászolók tiszteletben tartották az apa kérését, és rózsaszín ruhában vettek részt a tragikus eseményen. James rózsaszín nyakkendőt viselt a búcsúszertartáson.
A templomi istentiszteleten Bagnall atya a következőképpen fogalmazott: „Egyesek hajlamosak azt mondani, hogy ‘Ez biztosan Isten akarata’. Hadd legyünk teljesen világosak. Isten nem akarta, hogy ez történjen Mayával”. A pap arra kérte az egybegyűlteket, tartsák életben Maya emlékét a szívükben. Hozzátette: „Emlékezni fogtok Maya nevetésének hangjára, és emlékezni fogtok a boldog és vicces emlékekre is”.
James Chappell kétéves kislányát az egész világ meggyászolta. Hozzászólások ezreiben támogatták őt a gyászban, és bár ilyen esetben nincsenek sem megfelelő szavak, sem valós vigaszt nyújtó kezek, a tömeges együttérzés léleksimogató volt a megtört apukának.