Gina Lollobrigida minden idők egyik legszebb és legbájosabb színésznője, az 50-60-as évek kiemelkedő filmikonja volt. Pályafutását Európában kezdte és Amerikában folytatta. A “La donna piu bella del mondo” (A világ legszebb nője) című filmben vált világhírűvé. Abban az időben őt tekintették Hollywood legszebb csillagának.

Így néz ki napjainkban a 93 éves Gina Lollobrigida, aki 113 évig szeretne élni!

Gyermekkora óta operettekben szeretett volna játszani, de végül mégis filmszínész lett. Akkor figyeltek fel rá, miután részt vett a “Miss Italy 1947” szépségversenyen, és harmadik helyezést ért el. A “Fanfan la Tulipe” (1952) című film megjelenése után lett igazán népszerű.

Egyre ismertebb lett, miután Esmeraldát játszotta a “Notre Dame de Paris”-ban. Végül Gina gyermekkori álma is valóra vált, ugyanis a “La donna piu bella del mondo” című filmben egy operaénekesnő szerepét játszotta.

1960 után a színésznő pályája kissé lefelé hanyatlott, és figyelmét egyre inkább kezdte a fényképészetnek és a szobrászatnak szentelni. Az újságírás területén viszont igazán kiemelkedő sikereket ért el, például Fidel Castróval is készített egy igen mélyreható magánéleti interjút.

1997-ben szerepelt utoljára filmben.

2000-ben a Parade magazinnak adott interjújában azt mondta: “Festészetet és szobrászatot tanultam és tévedésből lettem színésznő… Számos szeretőm volt és még mindig vannak románcaim. Nagyon el vagyok kényeztetve. Egész életemben sok volt a hódolom.”

A közkedvelt színésznő 22 évig élt házasságban egy jugoszláv orvossal, egy közös fiúk volt. A rossz nyelvek azonban azt mondják, hogy szerelmi kapcsolatban állt Frank Sinatrával, Errol Flynn-el, Humphrey Bogarttal és sok más hírességgel is.

Gina Lollobrigida eltökélt szándéka, hogy nagynénjéhez hasonlóan ő is megérje a 113. évét. Ez a határozottsága pedig nagy segítségére van abban, hogy 93 évesen még igen fiatalnak érezze magát.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.