Mindannyian tudjuk, hogy a fürdőruhák jövője bizonytalan. Az idők során a fürdőruhák olyan drámai változásokon mentek át (gondoljunk csak a fürdőruha elkészítéséhez szükséges anyag mennyiségére), hogy már-már szkeptikusok lehetünk a túlélésüket illetően.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Ha még nem gondoltál arra, hogy hogyan nézhetett ki a legeslegelső nőknek tervezett fürdőruha, akkor most megmutatjuk neked:
Rémálomnak néz ki és valószínű, hogy több vízbe fulladásért volt felelős a maga fénykorában. A viktoriánus korszakban (azaz Viktória királynő uralkodása alatt, 1837-től 1901-ig) a nők, nemcsak, hogy a képen illusztrált fürdőruhát magukra öltve mehettek be a vízbe, de még az úgynevezett „fürdőgépet” is kénytelenek voltak használni.
Ez egy kisebb hintószerű járgány, ahova a hölgy bement felvenni a fürdőruháját, miközben a kocsit lovak húzták a parttól a vízbe, ahol már lubickolhatott, de csak egy hintához kötve, ami része volt a kocsinak. Ez a nagy óvatosság azért volt szükséges, hogy megelőzzék a fulladás veszélyét, nem másért, de a megmentés lehetősége magába rejtette azt a veszélyt is, hogy egy férfi esetleg megláthassa őket. A szégyenlősebb nőknek egy nagyobb vászon darabot is biztosítottak, hogy eltakarják magukat a kíváncsi szemek elől, még mielőtt vízbe mártóztak volna.
Íme néhány kép a találmányról: