Kissé megdöbbentő, de a szakemberek szerint, amennyiben a vért hideg sóoldattal helyettesítik, az elhunytakat sikerülhet életben tartani, úgymond konzerválni.
Peter Rhee, az Arizonai Egyetem munkatársa még tavaly mondta: „Amikor a testhőmérsékleted eléri a 10 fokot, már nincsen semmilyen agyi aktivitás, sem pulzus, mivel a vérkeringés is leáll. Mindenki azt hiszi, hogy halott vagy, de mi fel tudunk támasztani”.
Samuel Tisherman-al közösen bizonyították be azt, hogy ezzel a sóoldatos módszerrel, ilyen alacsony testhőmérsékleten is képesek elérni azt, hogy a sejtek órákon keresztül életben maradjanak, vagyis egy időre úgymond „felfüggesztik” az életet, de a halál nem következik be.
Ezt az újszerű eljárást egyelőre még csak állatokon kísérletezték ki, amelyek igencsak jól reagáltak a beavatkozásra, csak némi szédülést tapasztaltak, de másnapra teljesen helyrejöttek, semmilyen tünetet nem produkáltak.
Most a tudósok olyan tesztsorozatot kezdeményeznek, amelyek a súlyos sebesültek megsegítését célozza, olyanokét, akik lövöldözésben, vagy késelésben sérültek meg, és egy esetleges operáció végzetes következményekkel járna. Ha a módszer beválna, akkor a szervezet működésének pár órás felfüggesztésével meg tudnák előzni az agysérülést.
A sebész a páciens vérét hideg sóoldattal helyettesítené, és így fognának neki a műtétnek, hiszen ha sem az agy, sem a szív nem működik, az esetleges komplikációkat is ki tudnák küszöbölni. Az operáció után a beteg vérét visszavezetnék, és mikor a test annyira felmelegedett, akkor a szív ismét elkezd működni.
A kísérletek során az állatok altatásban részesültek, de az embereket már nem így kezelnék.