A Lonely Planet utazási magazin összeállította azoknak az országoknak és városoknak a listáját, ahová érdemes ellátogatni 2014-ben. A célpontválasztást természetesen meg is indokolták: az országok tekintetében a költséghatékonyság, valamint a relevancia dominált, míg a városokat különböző kulturális, gasztronómiai, történeti és egyéb turisztikai jellemzőjük alapján válogatták be.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről

Zsebkímélő célországok
Bulgária: még mindig hihetetlenül alulértékelt ország turisztikai szempontból. A hotelek, szállodák árai nagyon kedvezőek. Plovdivot és Várnát nem szabad kihagyni, nyáron meg az Aranypart kötelező jellegű.
Etiópia: az Afrika szarvánál található ország a kávé-különlegességei mellett a Tana-tó menti kolostorairól és a Kék-Nílus vízesésről is híres. Mindez a levegőből is megtekinthető, ugyanis a repülős kalandtúráik rendkívül olcsók.
Portugália: az egész család számára nagyon olcsó célpont. Lisszabonban nagyon ízletes a helyi konyha és elképesztően olcsó a tömegközlekedés. Az európai szörfösöknek pedig különösen ajánlott, hisz úgy tudnak hódolni kedvenc szenvedélyüknek, hogy nem kell messzire utazniuk.
Nicaragua: még mindig lehetséges napi húsz dollárért keresztül-kasul utazni az országban, viszont csak akkor próbáljunk meg a Corn-szigetekre is eljutni, ha van elég pénzünk, mivel búsás árat kérnek az oda-vissza útért.
Görög-szigetek: Görögország nehéz periódust tudhat maga mögött, és máig nem lábalt ki a gazdasági válságból. Ennek egyenes következménye, hogy az árak hatalmasat zuhantak és nem is emelik őket, hisz vissza akarják csábítani az elmaradozó turistákat. Ókori látványosságok + kevés turista – abszolút nyereség.
Az olasz csizma sarka: természetesen lehet Velencébe és az Amalfi-partra is menni, és sok pénzt ott hagyni, de miért, ha Puglia, Basalicata és Calabria is egyaránt pénztárcabarát választások. Finom ízek, csend és nyugalom vár ránk Dél-Olaszországban.
Fülöp-szigetek, Palawan-sziget: a hatalmas strandok és a lenyűgöző természetvédelmi területek kombinációja elérhető áron.

2014 városai
Fokváros, Dél-Afrika: Fokvárost azoknak ajánlják jövőre, akik a kulturális diverzitás és a természet közelsége mellett a dizájn szerelmesei is, hisz Dél-Afrika fővárosa 2014-ben a Világ Dizájnfővárosa címet is elnyerte.
Auckland, Új-Zéland: Új-Zéland legnagyobb és leggyorsabb ütemben növekedő városában kulináris igényeinket teljes mértékben kielégíthetjük, és akkor még nem is szóltunk az őrült tengerparti kilátásról.
Zürich, Svájc: három ok miatt érdemes a svájci várost választani. Itt lesz a 2014-es atlétika Európa Bajnokság, megújult éjszakai élet, és a hipszterek.
Vancouver, Kanada: ha túrázni, kerékpározni, vagy sízni támad kedve, Vancouver az ön városa, hisz a város vonzáskörzetében mindegyik szenvedélynek hódolhat. Ha ezek mellett még vásárolgatna, és mellette jókat enne is, szintén megteheti, hisz a kanadai városban lenyűgöző az erre vonatkozó kínálat.
Shanghaj, Kína: a turbó sebességgel fejlődő városban jövőre adják át a nagy sebességű metró vonalat, az egész hálózat pedig így a harmadik leghosszabbá válik a világon.Valamint szintén jövőre készül el a Shanghaj Tower, a legmagasabb kínai épület, és a világ második legmagasabb építménye.
Adelaide, Ausztrália: a gyakran figyelmen kívül hagyott városban nemrég fejeztek be egy több millió dolláros beruházást, amely során összekötötték a városközpontot az északabbra található történelmi városrésszel. Az új beruházások révén Adelaide készen áll arra, hogy minden eddiginél több turistának mutassa meg magát.
Riga, Lettország: Európa Kulturális Fővárosa lesz 2014-ban, így egész évben kulturális rendezvények fogadják az odalátogatót. Tökéletes választás ugyanakkor azok számára is, akik kulináris élvezeteiknek kívánnak hódolni.
Chicago, USA: jövőre lesz 100 éves a Wrigly Field torony.
Trinidad, Kuba: jövőre ünneplik a város megalapításának 500. évfordulóját. Gazdag építészeti és történeti örökséggel találkozhat az idelátogató.
Párizs, Franciaország: Párizs az a hely, ahová akár minden évben el lehetne látogatni, ám jövőre azért is érdemes, mert jelentősen módosítottak a belvárosi közlekedésen, így sokkal könnyebben lehet közlekedni, különösen a város legendás folyópartja mentén.

2014 országai:
Malajzia: a kormánynak nagy tervei vannak 2014-ben. Ekkor kezdik el építeni Dél-Kelet Ázsia legnagyobb madárparkját, a Legolandet és a Hello Kitty Landet, ráadásul egy sor új szálloda és hotel is nyílik jövőre.
Belgium: jövőre lesz a századik évfordulója az első világháború kitörésének, és a négyéves rendezvénysorozatnak éppen Belgium lesz az egyik házigazdája.
Brazília: 2014-ben itt rendezik a világ legnagyobb futball-showját, a labdarúgó világbajnokságot. Természetesen e mellett a strandok és a lenyűgöző természeti adottságok egész évben vonzó célponttá teszik az országot.
Macedónia: úgy az ország, mint a főváros, Szkopje hatalmas megújulási projekten dolgozott, amelytől azt várják, hogy jelentősen megnövekedik a külföldi turistaforgalom.
Skócia: jövőre Glasgow ad otthon a 20. Nemzetközösségi Játékoknak, ráadásul 2014 a hazatérés éve, amely keretén belül arra ösztönzik a skót diaszpóra tagjait, hogy térjenek haza szülőföldjükre és ünnepeljék közösen a skót kultúrát és történelmet.
Seychelles-szigetek: régóta ismert és kedvelt turistacélpont, különösen a tehetősebb utazók körében. Jövőtél azonban több fapados légitársaság is járatot indít az országba, és a hotelek is olcsóbb ajánlatokkal várják az odalátogatókat.
Svédország: az ország többé már nem csak az ABBÁ-ról és az IKEÁ-ról híres. Stockholmban 8 Michelin-csillagos étterem található, ráadásul Svédország legnagyobb északi városa, Umea jövőre szintén Európa Kulturális Fővárosa lesz.
Mexikó: az ország örök célpontja a turistáknak, azonban a hotelek, szállodák, éttermek és strandok mellett számos egyéb látnivaló van az országban.
Malawi: ha a felkapott és folyton turistákkal teli kenyai, tanzániai és zambiai szafariparkok helyett olyan természetvédelmi területet szeretnénk látni, ahol nem nyüzsögnek a látogatók, akkor Malawi az ideális választás.