Azok a nők, akik életük során megjárták a poklok poklát, mindent elkövetnek, hogy többé ne érje őket csalódás. Kiszámíthatatlanná válnak, olyanok lesznek mint egy hurrikán, máskor meg kenyérre lehet kenni őket.
Mikor olyanok, mint egy nyári langyos eső, szeretni kell őket!
Mikor dühöngnek, idegesek, csapkodnak, akkor még jobban kell szeretni őket!
A szeretethiányos nők teljesen ellentmondásosak, a félelem és a pánik között egyensúlyoznak, és sokszor nem mondják ki, hogy mi bántja őket, mert még ebben is bizonytalanok. Ők azt akarják, hogy mellettük legyünk, mindig, átöltjük őket, puszit adjunk, megnyugtassuk őket. Másnap viszont kikiáltják a függetlenségüket, miszerint szükségük van az önállóságra, a saját térre.
De mikor odajönnek hozzánk, szeressük őket!
Mikor eltávolodnak, még jobban szeressük őket!
Mikor önállóságra törnek, és elindulnak egyedül a nagyvilágba, szeressük őket!
Mikor meg vannak ijedve, de nem hagyják, hogy segítsünk, szeressük még jobban őket!
Mikor túl soknak érzik magukat, szeressük őket!
Mikor kevésnek érzi magát, akkor még jobban szeressük őket!
Mikor boldogak, szeressük őket!
Mikor szomorúak, és úgy érzik, hogy semmi sem működik, szeressük még jobban őket!
Mikor azt akarják, hogy szeressük őket, hát szeressük őket!
Mikor sértegetnek, akkor még jobban szeressük őket!
Akkor kell igazán szeretni egy nőt, mikor a legnehezebb! Ez a legfontosabb tanulság!
