Egy este vásároltam egy napraforgót, amelyet annak a lánynak szerettem volna adni, akivel előző este randiztam. De pár pillanat múlva meggondoltam magam, mert úgy éreztem, hogy első találkozás után ez túl nagy lépés lenne, és nem szerettem volna a nyomulásommal elijeszteni.
Ma reggel magammal vittem a virágot a munkába, azzal a szándékkal, hogy útközben odaadom egy járókelőnek. Nem akartam, hogy elhervadjon otthon.
És ekkor váratlan dolog történt.
Míg a kis kávézóban vártam a tejes kávémra, ahogy minden reggel szoktam, egyszer csak balra pillantok, ahol egy sápadt, könnyező fiatal nőt látok, aki a telefonján olvas valamit. Egyből éreztem, hogy a napraforgómat neki kell adnom, mert szüksége lehet rá. Így odamentem, hátha jobb kedvre tudom deríteni.
– Helló, nem zavarok? Van nálam egy napraforgó, amit oda akartam adni valakinek, de meggondoltam magam, ezért elhoztam ide a kávézóba és most neked szeretném adni, hátha kicsit jobb kedvre derít – mondtam.
Mikor épp letettem a virágot az asztalra, a nő felállt és a karjaimba bújt, mintha mindig is odatartozott volna, de úgy ölelt, mint akit egyszer már elveszített.
Később kiderült, hogy egy hete meghalt a férje, mindössze pár hónappal az esküvőjük után. Elmesélte, hogy mikor először randiztak, pont napraforgót kapott tőle, amely azóta a szerelmük jelképévé vált. És aznap, általam kiderült, hogy a szerelmük nem múlt el, és a férje általam üzent, hogy minden rendben van.
Még most is kiráz a hideg, ha eszembe jut ez az eset, és mindig arra gondolok, hogy az életben az a legfontosabb, hogy szeretet adjunk, mert mindenkinek szüksége van erre.
