A meditáció egy fantasztikus állapot, amely rendkívül jó hatással van testre, szellemre és lélekre. Ezzel teljesen tisztában vannak a keleti társadalmak emberei, a nyugati világ viszont leginkább 3 módon közelíti meg a kérdést: “fura” dolognak tartja, nem érdekli, vagy kipróbálja, gyakorolja, abban az esetben, ha valami rendkívüli dolog történt az életében.
Fontos tudatosítani azt is, hogy a meditációnak nincsen semmiféle vallási vonatkozása, tehát nem kell attól tartani, hogy aki meditál, az valamilyen hitbeli, egyházi elköteleződést is magára vállal.
Az azonban igaz, hogy a legtöbb meditációt gyakorló ember buddhista vallású, azonban még ma is vannak nézetek, amelyek nem tartják vallásnak a buddhizmust, inkább életformának, igazság- és útkeresésnek, lelki önmegtalálásnak fogják fel.
Dr. Herbert Benson, a Harvard Egyetem orvos-professzora a Himalája hegységben tett látogatása során a kolostorban élő buddhista szerzeteseket keresett fel, és végzett kutatást az életmódjukkal kapcsolatban. Benson állítása szerint a buddhisták abban hisznek, hogy a valóság amelyben most élünk, nem az egyetlen és utolsó valóság. Létezik még ettől függetlenül egy másik valóság, ahol nincsenek hatással az érzelmek, nem befolyásolják a közhangulatot a mindennapi történések. Ez a, ha úgy tetszik, második valóság, azért fontos, mert itt az ember stresszmentes környezetbe, állapotba kerülhet. Ez azért fontos, mert manapság a stresszes életmód hatására egyre több betegség, és az ezzel járó haláleset következik be.
Dr. Stephen Sinatra, a HeartMD Institute alapítója szerint az akut stressz az egyik legfőbb ok a hirtelen történő elhalálozásoknak, ami főként a fiatalokat érinti.
Dr. Benson azt szerette volna kideríteni, hogy a szerzetesek képesek-e tudatosan megemelni saját testhőmérsékletüket, amit a nyugati orvosok többsége képtelenségnek tart. A szerzetesek egy tibeti meditációs gyakorlatot végeztek, amit Tummo-módszernek, vagy Belső Tűz Technikának is hívnak. Miközben a szerzetesek ezt a meditációs módszert alkalmazták, Benson és kollégái megmérték a szerzetesek testhőmérsékletét, és azt figyelték meg, hogy az elérte a 39 fokos értéket, aminek köszönhetően a hideg kolostorban is jól tudták érezni magukat.
Ezt már olvastad? Rendkívüli MEDITÁCIÓ, hogy energiád legyen: Amikor eszel képzeld el az ételeket, amint fény veszi körül őket!
Dr. Benson a tanulmánya elkészítésekor a meditáció 5 rejtett pozitív tulajdonságát különítette el, így most következzenek ezek!
1. Mély relaxáció
Helyezkedj el egy kényelmes pozícióban. Ne mozogj, hanem figyelj a légzésedre, vegyél lassan, mély lélegzetet, és mikor kifújod a levegőt, akkor mondj ki egy szót, mondatot, amelyet szeretnél, ha megvalósulna. Például: béke, szeretet, kedvesség, törődés, igazság. A gyakorlat 5 percig kell tartson, és utána máris érezni fogod a jótékony hatását.
2. Betegségek ellen is védelmet nyújt
“A rendszeresen meditálók testében olyan géneket találtunk, amelyek képesek felvenni a harcot bizonyos betegségekkel” – jelentette ki Dr. Benson, ami azért nagy felfedezés, mert korábban az orvosok azt hitték, hogy a génállományt minden ember örökli és időközben nem mehet semmilyen változáson keresztül.
“A rendszeres meditációnak nagyon jó hatása van az egészségre, például kevésbé fog ízületi gyulladás, reuma kialakulni azoknál, akik rendszeresen meditálnak, sőt az immunrendszerük erősebb lesz, és a hormonháztartásuk is egyensúlyba kerül” – közölte Dr. Benson.
3. Érzelmi egyensúly
A meditáció a szorongó, feszült idegállapot enyhítését is elősegíti, ezért érzelmileg sokkal kiegyensúlyozottabb az az ember, aki rendszeresen meditál, mivel ez a vegetatív idegrendszerre is jó hatással van, így test és lélek egyensúlyba, harmóniába kerül.
Ezt már olvastad? Egy dal a depresszió ellen, mely természetes hangjaival kiegyenlíti a csakrákat!
4. Nyugalmat ad
Ez a legjobb az egészben, hiszen ilyenkor az ember úgy érzi, hogy minden negatívum, stressz, rossz érzés megszűnik, és létrejön egy pozitív légkör, ami véd a káros behatásoktól, így erősítve az egészségre ható pozitív erőforrásokat.
5. Növeli a hatékonyságot és az eredményességet
Aki rendszeresen meditál, egy idő után azt fogja tapasztalni magán, hogy hatékonyabban és eredményesebben tudja ellátni a teendőit, jobban teljesít a munkahelyén, mivel érzelmileg, szellemileg és testileg is kiegyensúlyozottabb lesz.