A rák egy könyörtelen betegség, ami gyakorlatilag elvesz mindent az embertől, és semmit sem ad. Akinek egyszer farkasszemet kell néznie vele, mindössze annyit tehet, hogy teljes erejéből küzd ellene, és remélheti, hogy sikerrel jár. Ugyanakkor az, aki tudja, hogy meg vannak számlálva a napjai, teljesen másképp szemléli az életet, és egyetlen hátralévő percet sem szeretne elvesztegetni belőle.
Egy háromgyermekes brit édesapa pontosan ezt tette, miután közölték vele, halálos beteg. Már a rendelőből kilépve megkérte a barátnője kezét, és 10 nappal később meg is tartották álmaik esküvőjét. A férfi tudta, hogy csak hónapjai maradtak hátra, ezért igyekezett a legtöbbet kihozni a földi életéből.
Chris Clark szabadúszó fotósként kereste a kenyerét, és 2007-ben, a bátyja esküvőjén ismerkedett meg szerelmével, Charlotte-tal. Randizni kezdtek, és ahogy a kapcsolatuk egyre szorosabbá vált, fontolóra vették az esküvőt is, de sosem érezték megfelelőnek az alkalmat rá. A férfinak volt már egy korábbi házassága, melyből három gyereke született: a 26 éves Connor, a 23 éves Logan és a 21 éves Sennen. De akkor teljesedett ki igazán az élete, amikor megismerte Charlotte-ot.

2012 szeptemberében Chris gyomorfájdalmat érzett, ezért orvoshoz ment. Ekkor állapították meg nála, hogy ezt a rák okozza. Alig néhány hónapot jósoltak számára. Ezt a csekély időt pedig a férfi a lehető legtartalmasabban akarta leélni. Azonnal megkérte a szerelme kezét, és ő igent mondott.
„Vártam a megfelelő pillanatra a lánykéréshez, de hirtelen teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire fontos, hogy Charlotte-ot feleségül vegyem – ő a sziklám, és szükségem volt rá mellettem feleségként életem legnagyobb küzdelmében” – fogalmazott akkor Chris.
A család és a barátaik segítségével sikerült napokon belül megszervezniük egy 300 fős menyegzőt.
„A rák nem volt szívesen látott vendég az esküvőnkön. Bár a beszédek érzelmesek voltak, nem éreztem magam szomorúnak – csak mosolyogtam az egész nap folyamán” – idézte fel az emlékeket Charlotte.
„Amikor diagnosztizálták, Chrisnek azt mondták, hogy az átlagos túlélési idő 12 hónap. Tudjuk, hogy az esélyek ellenünk szólnak – Chrisnek a rák egy nagyon agresszív formája van. De annyi szeretet, támogatás és remény áll mellettünk. Chris és én egy csapat vagyunk, és együtt fogjuk ezt átvészelni” – nyilatkozta a feleség még 2012-ben.

A férjnek végül két és fél évre sikerült kitolnia a számára megsaccolt 1 évet. De a harca így is reménytelennek bizonyult: végül 2015-ben, 43 évesen elhunyt. A felesége karjaiban halt meg, akinek komoly erőfeszítésébe került megbirkózni a gyásszal.
„Chris nemcsak a férjem volt, hanem a legjobb barátom és a lelki társam is. Nem tudom szavakba önteni, mennyire hálás vagyok mindenkinek az eddigi szép hozzászólásokért és részvétnyilvánításokért. Megdöbbentett, hogy az emberek mennyire meg tudták érteni azt a szeretetet, amiben Chris és én osztoztunk. Hihetetlenül alázatos vagyok, hogy az emberek számba vették a saját életüket és a szeretteikkel való kapcsolataikat, és a mi történetünket inspirációként használták arra, hogy a pillanatnak éljenek” – vallotta az özvegy, az ITV News szerint.
Charlotte gyönyörű emlékeket őriz néhai férjéről, és az esküvőjükről.
„Ez volt a legcsodálatosabb és legvarázslatosabb nap. Amikor visszanézem a fotókat, mindketten olyan boldognak tűnünk. Egyértelmű volt, hogy a rák háttérbe szorult azon a napon. Olyan szerencsés vagyok, hogy megismerhettem és hozzámehettem egy olyan csodálatos férfihoz, mint Chris. Hálát adok Istennek minden egyes napért, amit vele töltöttem” – fogalmazott az asszony.
Charlotte azóta úgy próbál tisztelegni a férje emléke előtt, hogy pénzadományokat gyűjt egy brit rákellenes alapítvány számára, hogy minél több beteg embernek segíthessen a kór elleni küzdelemben.