A tudomány és a vallás nézetei gyakran ütköznek egymással, és Stephen Hawking, a világ egyik talán legismertebb elméleti fizikusa úgy döntött, megvizsgálja a két jellemzően ellentétes oldalt, és összehasonlítja azokat a „törvényeik” alapján.
Hawking, aki 2018-ban hunyt el, „Rövid válaszok a nagy kérdésekre” (Brief Answers to the Big Questions) című könyvében az Isten és a vallás gondolatával is foglalkozott, és a következőt írta:
„Évszázadokon át úgy hitték, hogy a hozzám hasonló fogyatékkal élő emberek Isten által rájuk rótt átok alatt élnek. Nos, lehetséges, hogy felbosszantottam valakit odafent, de én inkább úgy gondolom, hogy minden másképp is megmagyarázható, a természet törvényeivel. Ha az ember hisz a tudományban, mint én, akkor hisz abban, hogy vannak bizonyos törvények, amelyek mindig érvényesek. Ha szeretnénk, mondhatjuk azt, hogy ezek a törvények Isten művei, de ez inkább Isten definíciója, mintsem létezésének bizonyítéka.”
Hawking megosztotta véleményét Istenről és a halál utáni élet lehetőségéről is. „Mindannyian szabadon hiszünk abban, amiben akarunk, és az én véleményem szerint a legegyszerűbb magyarázat az, hogy nincs Isten. Senki sem teremtette az univerzumot, és senki sem irányítja a sorsunkat. Ez egy mély felismeréshez vezet: valószínűleg nincs mennyország és nincs élet a halál után sem. Ez az egy életünk van arra, hogy értékeljük az univerzum nagyszerű tervét, és ezért rendkívül hálás vagyok.”
Ezzel kapcsolatban egy a The Guardiannek adott interjúban is beszélt, amiben így fogalmazott: „Úgy tekintek az agyra, mint egy számítógépre, amely leáll, amikor az alkatrészei meghibásodnak. „Nincs mennyország vagy túlvilág az elromlott számítógépek számára; ez csak egy tündérmese azoknak az embereknek, akik félnek a sötétségtől.”
Mindez azonban nem jelentette azt, hogy semmiben sem hitt. A New York Times szerint egy alkalommal így nyilatkozott: „Ne feledd, hogy a csillagokat nézd, ne pedig a lábadat. Próbálj meg értelmet adni annak, amit látsz, és tűnődj el azon, hogy mitől létezik az univerzum. Légy kíváncsi. És bármennyire is nehéznek tűnik az élet, mindig van valami, amit megtehetsz, és amiben sikerrel járhatsz.”