Az energia mi vagyunk. Ha nincs energia, nincs élet. Minden emberi test rendelkezik energiával, és mint egy radiátor, a környezete felé sugározza azt. Ezért nem mindegy, hogy pozitív vagy negatív töltete van ennek az energiának. Számos körülmény, ember befolyásolhatja az energia-töltöttségünk, de a saját elménk is nagy hatást gyakorol rá.
Ha a minket körülvevő energia negatív, az nagyon lemeríthet bennünket úgy fizikailag, mint szellemileg. Képtelenek vagyunk jól teljesíteni, és gyakorlatilag kikelhetünk önmagunkból, mely semmi jóra nem vezet. A negatív energia ráadásul „ragályos”: terjed, még több negatív energiát szítva, ezért fontos, hogy megállítsuk már az elején, hogy ne növekedjen tovább.
Többféle módja létezik annak, hogyan semlegesítsük magunk körül ezt a romboló hatású energiát, még mielőtt átvenné az uralmat fölöttünk. Konkrétumokkal viszont egy Symphie nevű TikToker szolgál most nekünk, aki videóban magyaráz el néhány könnyen alkalmazható módszert, mellyel este, lefekvés előtt „tisztává varázsolhatjuk a levegőt”. De van egy trükk, ami különösen segít – írja a YourTango.com.
Egy pohár víz. Mindössze ennyit kell az ágyad mellett tartanod ahhoz, hogy megóvd magad a negatív energiáktól. Egyesek úgy vélik, egy sima pohár víz az ágyad közelében megakadályozhatja, hogy a gonosz szellemek éjszaka megtámadjanak. A víz állítólag elriasztja a gonosz szellemeket és a negatív energiájukat. A kubai kultúrában egy pohár víz ráadásul szerencsét is hoz!
Symphie másik javaslata, hogy ne helyezzünk tükröket az ágyunkkal szemben, mivel azok negatív energiát hordoznak. Az alvás közben felénk irányított tükrök állítólag kaput nyitnak a gonosz szellemek előtt, akik azért jönnek, hogy felforgassák és tönkretegyék az életünket.
Egy ősi kínai hiedelem szerint a hálószobában elhelyezett tükrök rossz feng shui-t jelentenek. Amikor alszol, a lelked elhagyja a tested, ezért ha van egy tükör, akkor oda tér vissza ahelyett, hogy a neki járó helyre, hozzád, a testedbe szállna vissza.
Az a mondás is él, hogy az ágy felé néző tükör hűtlenséget hoz. Ez azzal magyarázható, hogy a tükör egy harmadik felet képvisel a kapcsolatban, és meghívást jelent valakinek, hogy a pár közé álljon.
Tehát, hogy távol tartsd a negatív energiát, győződj meg róla, hogy mielőtt nyugovóra térsz, vagy takard le, vagy fordítsd el a tükröket a szobádban, hogy még véletlenül se zavarják meg az álmodat.
További praktikák a negatív energia elnyelésére
1. Helyezz citromot az ágyad alá – megtisztítja a szobát a negatív energiától, miközben alszol. Vágd a citromot négy részre anélkül, hogy teljesen szétválasztanád, és szórj bele sót. Helyezd az ágyad alá, a szíved tájékára, és hagyd ott, amíg a só kikristályosodik.
2. Tégy hagymát az ágyad mellé – elszívja a negatív energiát. Tény, hogy nincs jó illata, de éjjel a szekrénykéden hagyva, a hatásai mérhetetlenek. Magába szív minden rossz vibrációt, így te pozitívan, kipihenten ébredhetsz.
3. Távolítsd el a negatív energiát egy tojással. Egy pohár vízbe törj fel egy tojást, és tedd az ágyad alá. Magába szív minden negatív energiát az aurádból és a szobából egyaránt. Reggel ne felejtsd el kivenni a poharat az ágy alól. A tartalmát pedig öntsd ki a lefolyóba.
4. Helyezz kristályokat a párnád alá, hogy megvédjenek a negativitástól. A kristályok mágikus tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek segítenek visszazökkenni a megfelelő energetikai szintre. Sokféle közül választhatsz annak függvényében, hogy mit szeretnél blokkolni. Az ametiszt például megtisztítja a negativitást, miközben erőt és bátorságot ad. A rózsakvarc csökkenti a stresszt és elősegíti az érzelmi gyógyulást, míg a labradorit megtisztítja az energiádat és megnyitja a csakráidat. Ráadásul, ha a rózsakvarcot a hálószobád délnyugati sarkába helyezed, jó energiákkal tölti fel a kapcsolatod.
5. Taszítsd el a negatív energiát és a betegségeket fenyőtobozokkal. Nemcsak illatosak, hanem különleges erejük is van. Akassz az ágyad fölé egyet, és távol tartja tőled a betegségeket. Ha ezt a hideg hónapokban gyakorlod, nemcsak ünnepi hangulatba kerülsz, hanem fizikailag és érzelmileg is egészséges maradsz.
6. A fémharangok elnyomják a rossz energiát alvás közben. Egy másik ősi kínai hiedelem szerint, ha alvás közben fémharangokkal veszed körbe magad, akkor megszabadulsz a negatív energiától és a balszerencsétől is. Használj réz, sárgaréz, alumínium vagy bronz harangokat, a jobb hatás érdekében.
7. Cseréld le az ágyneműdet, hogy megszabadulj a rossz energiától. A frissen mosott ágynemű nemcsak a jó alvásban segít, hanem a hálószobát is pozitív energiával tölti be. De óvakodj a merész, vibráló színektől, ezek ugyanis a káosszal és a rendetlenséggel hozhatók kapcsolatba. Válassz inkább semleges mintákat és árnyalatokat, mivel ezek nyugalmat és békét sugároznak.