Nem mindegy, hogy milyen hőfokon mosod a ruháidat, mert ha alacsony a hőfok, akkor azon kaphatod magad, hogy a molylepkék hada fog táplálkozni a ruháidon.
Egy brit felmérés során az derült ki, hogy a kutatásban résztvevők mintegy 54 százaléka 30 Celsius fokos vízben mossa ki a ruháit. Ez pedig azt a következményt vonja maga után, hogy nőni fog a molylepkék szaporodása, és főként a melegebb tavaszi, nyári hónapokban, így több kár keletkezhet a ruhákban, szövetekben.
Fontos megemlíteni azt is, hogy a molyok a keratint tartalmazó szöveteket szeretik, ami a természetes anyagból készült ruhákban található meg, amilyen a gyapjú, az állati szőrme, vagy a selyem.
Pár ötlet, hogy megelőzd a molytámadást!
1. Ne tégy be a szekrénybe piszkos ruhát
Ez azért fontos, mert a molyok az izzadságfoltos szöveteket szeretik leginkább, és idővel könnyedén megfertőzheted a többi ruhádat is.
2. Zacskózz!
Az értékesebb, gyapjúból készült darabokat légmentes tasakokban tárold, így a molyok nem tudnak kárt okozni benne.
3. Takaríts rendszeresen
A bútorok hátulját is fertőtlenítsd időnként, ahol a molylárvák előszeretettel tartózkodnak, így előzve meg a pusztításukat.
4. Moss magasabb hőfokon
Legalább 48 Celsius fokon érdemes a ruhákat kimosni, de érdemes időnként tisztítóba vinni a fontosabb ruhadarabokat.