Ő egy igazi hős: több, mint 400 ember életét mentette meg.
Egy nyugdíjas ausztrál üzletember, Don Ritchie több száz ember életét mentette meg, úgy, hogy csupán egyetlen kérdést tett fel nekik. Az idős úriember, akit akár egy életmentő angyalként is emlegethetnénk, 2012-ben hunyt el.
Don Ritchie és felesége a Sydney-öböl fölött magasodó Gap-szikla közelében lakott, ahová a csodálatos kilátás miatt turisták milliói látogat el. Azonban sajnos nem csak a kilátásról híres ez a hely, hanem arról is, hogy évente közel 50-en a mélybe zuhanva lesznek öngyilkosok.
Don Ritchie otthonról figyelte a turistákat, és ha valaki “gyanúsnak” tűnt, vagy túl sokáig időzött a sziklán, odament hozzá, és elkezdett beszélgetni vele. Sokszor a fizikai erejét is bevetette, hogy visszarántsa a halálba menekülőket, azonban egy idő után a rákbetegsége miatt már túl gyenge volt ehhez, és csak elbeszélgetett az öngyilkosjelöltekkel.
Beszélgetett velük egy keveset az élet értelméről, majd meghívta magához egy teára. Semmilyen különösebb előképzettséggel nem rendelkezett, és soha nem kérte a rendőrség segítségét, egyszerűen csak a szívére hallgatott, és maximális figyelmet fordított az emberekre.
Őszintén mosolygott, és megkérdezte: “Nem akarsz meginni egy teát velem az otthonomban?”
Ez a kis gesztus is elég volt ahhoz, hogy több száz ember életét meg tudja menteni. Don Ritchiet 2011-ben Ausztrál Érdemrenddel tüntették ki az öngyilkosságok megelőzésében vállalt szerepéért.