Tasha és Taylor Kann Michigan államból mindketten 30 évesek, és két gyereket nevelnek, a 2 éves Deklant és a 9 hónapos Gracey Joyce-t. Tasha Kann akkor tudta meg, hogy agydaganata van, amikor kislányát, Gracey-t várta, és a terhesség 20. hetében volt. Az orvosok abortuszt és kemoterápiát javasoltak, ő azonban elutasította ezt a lehetőséget, világra hozta a kislányát, és elkezdett alternatív gyógymódokat keresni. A diagnózisa óta valamivel több, mint egy év telt el, és Kann jelenleg is kitartóan küzd az életéért.
A megpróbáltatások 2022 júniusában kezdődtek, amikor a nő egy nap migrénnel feküdt le aludni, és később görcsrohamot kapott. A sürgősségen elvégzett CT-vizsgálat kimutatott egy nagy tumort az agyában, és megállapították, hogy rákos daganatról van szó.
„Körülbelül egy héttel később biopsziát végeztek. Azt mondták, hogy asztrocitóma (az agyban vagy a gerincvelőben kialakuló rák), és azt mondták, hogy hármas stádiumú” – magyarázta Tasha, hozzátéve, hogy nagyon megrémült, mert hospice nővérként sok beteget látott már agydaganatban meghalni.

Azt azonban első pillanattól kezdve tudta, hogy a kisbabájáról nem akar lemondani. „Nem volt semmi, ami rávehetett volna arra, hogy megöljem a kisbabámat. Sem a betegség, sem semmi. Abban a pillanatban csak erre tudtam gondolni: Ha én nem élem túl, az rendben van, de a kisbabám még életben maradhat. Ezt mondtam az orvosoknak. Keresztény vagyok, és tudtam, hogy az abortusz nem az a lépés, amit meg fogok tenni. Haza akartam menni, imádkozni akartam, kutatni akartam, és keresni akartam egy orvost, aki segít nekem. Pontosan ezt tettem, és egy évvel később itt vagyok. Még mindig élek, és a kisbabám 9 hónapos” – mondta a kétgyermekes édesanya.
Az orvosok azt mondták, a kemoterápia és a sugárkezelés az egyetlen lehetőségei, ezért többször is próbálták meggyőzni, hogy szakítsa meg a terhességet, hogy azonnal elkezdhesse a kezelést. Azt mondták, amennyiben a kezelések beválnak, 5-8 évet élhet, ha azonban nem kezdi el azonnal a kezelést, valószínűleg nem éri meg, hogy a kisbabája megszülessen.
Tasha azonban a hitére támaszkodott, és annak ellenére, hogy az orvosok gyakorlatilag hetente elmondták neki, hogy hibát követ el, kitartott a döntése mellett. A terhessége komplikációmentes volt, némi hányingert és néhány neurológiai változást leszámítva, amelyeket vitaminokkal és táplálék kiegészítőkkel kezelt.

2022. október 18-án adott életet a kislányának, és a szülést igazi győzelemként élte meg. „Ez egy igazi „én megmondtam” pillanat volt, mert megcsináltam. Amikor bementem és regisztráltam a szülésre, olyan érzés volt, mintha azt mondanám: itt vagyok, és élek. A kisbabám is életben volt, és egészséges volt az egész terhesség alatt” – mondta.
Tasha ezután kettő-négy havonta vizsgálatokat végeztetett a kórházban, és megbeszéléseket folytatott az onkológusával. Hónapok óta nem észleltek növekedést az agydaganatban, de ez 2023 májusában váratlanul megváltozott; az orvosok megállapították, hogy a rák a központi idegrendszeréből kiindulva növekszik, és már három agylebenyére is átterjedt – írja a The Epoch Times.
Ezen a ponton megváltoztatták a diagnózist, gliomatosis cerebrit állapítottak meg, és a prognózis ezzel 5-8 évről 12 hónapra csökkent. Miután az orvosok közölték vele, hogy a kemoterápia és a sugárkezelés már nem jöhet szóba ennél a rendkívül agresszív, kezelésre rezisztens ráktípusnál, a 30 éves, kétgyermekes anyuka az interneten kezdett kutatni lehetőségek után, és bíztató tanulmányokat talált egy parazitaellenes gyógyszerről, és nagy dózisú C-vitamin valamint ketogén étrend mellett elkezdte a kúrát.

Beiratkozott egy kísérleti génterápiás programra is a texasi Houstonban, amelynek elmondása szerint a fáradtságon kívül semmilyen mellékhatása nem volt, de ezt saját zsebből kellett fizetnie, mivel a biztosítás nem fedezte a kezelést, ezért egy GoFundMe oldalt is indítottak a számára, hogy összegyűjtsék a szükséges összeget.
A klinika költsége havonta 17 ezer dollár, és mivel több mint egy éves kezelésről van szó, a végösszeg több mint 200 ezer dollár. „Az orvosok biztosak abban, hogy a kezelés sikeres lesz, és rendszeresen fogunk MRI-felvételeket készíttetni, hogy ellenőrizzük a kezelés haladását” – mondta a nő.
„Minden ásványi anyagot, táplálék kiegészítőt és vérvizsgálatot betartottam. A daganat eddig nem zsugorodott, de fizikailag jobban érzem magamat. Az Istenbe vetett hitem az, ami életben tartott. Az orvosok azt mondják, hogy halottnak kellene lennem, én pedig olyan normálisan élek, amennyire csak lehet a körülményekhez képest” – magyarázta Tasha a kezelés eddigi alakulásáról.
Gracey közben nagyszerűen van, és sorra éri el a különböző mérföldköveket. „Jól érzi magát. Már kúszik. Ránézek, és minden alkalommal Istent látom. Hallgattam Istenre, és ez az én ajándékom, hallgattam rá, és most nagyszerűen vagyok, és tényleg, száz százalékig hiszem, hogy ez azért van, mert az életet választottam” – mondja az édesanya, aki másokat is arra bíztat, hogy maradjanak erősek, és ha kell, merjenek a saját megérzéseikre hallgatni: „Ki kell állnod magadért, mert ha nem tettem volna, akkor én is és a gyerekem is halottak lennénk” – tette hozzá.