Megismerni valakit és elkezdeni egy párkapcsolatot, bizony kihívást jelent, annak ellenére, hogy a kezdeti elképzelések szerint a lelki társ megtalálása úgy tűnik egyszerű, mint a karikacsapás.
Helen Fisher író és biológiai antropológus azt mondja: “Az udvarlás többet változott az elmúlt 10 évben, mint az elmúlt 10.000 évben. Őseink egy farmon éltek, mezőgazdasággal foglalkoztak, a házasságokat a vagyon megtartásának érdekében kötötték. Ma mindezt az interneten keresztül tesszük.”
És, ha már párválasztásról van szó, íme, 3 jel, amelyből megtudhatod, hogy milyen első benyomást keltesz másokban – írja a YourTango.com.
1. A fogak
“A fogak ápoltsága sokat elárul rólad. Nem csak az igényességedről, társadalmi helyzetedről, de az egészségügyi állapotodról is képet kaphat az a valaki, aki közelebbről is szeretne megismerni” – mondja Helen Fisher.
Ha valaki sokat kávézik, dohányzik, és nem mossa rendszeresen a fogait, nem jár megfelelő időközönként fogorvoshoz, az meglátszik a fogai állapotán.
Tanulmányok kimutatták, hogy a fehérebb fogakkal rendelkező embereket megbízhatóbbnak, szakmailag és pénzügyileg sikeresebbnek, valamint vonzóbbnak tartják. A sárga fogak, azok közötti távolságok negatív hatással vannak a vonzerőre.
2. Szókincs
Az, hogy valaki mennyire választékosan beszél, sok mindent elárul a társadalmi hátteréről, végzettségéről. Egy tanulmány megállapította, hogy a férfiak 75%-a és a nők 88%-a részesíti előnyben a helyes beszédet, a gazdag szókincset, a magabiztosság, a kisugárzás helyett; egy másik tanulmány szerint a férfiak 14%-kal esélytelenebbek egy sikeres randevúra, ha nyelvtanilag hibásan beszélnek.
3. Az önbizalom
“Az önbizalmad sokat elárul érzelmi stabilitásodról” – véli Helen Fischer. Az, hogy hogyan érezzük magunkat, hatással lehet kapcsolatainkra. Ha nem érezzük jól magunkat, nincs pozitív érzelmi energiánk ahhoz, hogy egy másik személyre összpontosítsunk.
Ezenkívül, ha nem érezzük magunkat magabiztosnak, ezt a nem túl vonzó verzióját mutatjuk be másoknak magunkról. Ez nyilvánvalóvá teszi mások számára, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Dolgozzunk tehát önbizalmunk növelésén, mert ez nekünk és leendő párunknak is jót tesz.