Az apát hat év és hat hónap, az anyát öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság, miután 2019 és 2021 között bűncselekményt követtek el az akkor még kiskorú lányuk ellen. A balerinának készülő akkor még 17 éves kislányukat vegán diétán tartották és gondatlanul elhanyagolták, míg csontsoványra nem fogyott. A dolog addig fajult, hogy a lány alig nyomott 28 kilót, és sürgős orvosi ellátás hiányában meg is halt volna – írja a People.
A negyvenes éveikben járó, a jogi eljárás miatt meg nem nevezhető szülők esetében a Nyugat-Ausztráliai Kerületi Bíróság hozott ítéletet. A jelentés szerint a szülők nem biztosították a gyermekük számára a megfelelő táplálkozást és orvosi ellátást, valamint az érzelmi, szociális és funkcionális fejlődést. Az apa korábban bűnösnek vallotta magát, hogy meghamisította a lánya születési anyakönyvi kivonatát.
A kislány állapotára a tánctanára figyelt fel, aki aggodalmát fejezte ki az édesanyának. Az anya viszont hajthatatlan volt, hogy a gyermeke teljesen jól van – hangzott el egy korábbi bírósági tárgyaláson. Az akkor 17, jelenleg 20 éves lány intenzív tánctréningben vett részt, ez volt az egyetlen kapcsolata a külvilággal a családján kívül.
Az orvosi kartonja szerint még sosem volt menstruációja, holott javában a kamaszkorba lépett, az apa pedig egyre csak azt bizonygatta a gyermekvédelmi dolgozóknak, hogy a gyermek tökéletesen táplálkozik és tele van energiával, akár napi nyolc órát is végig tud táncolni, nincs miért aggódni az egészségéért.
Mivel a kislányon abszolút nem látszott, hogy „bio körtét, bio epret, minestrone levest és fagylaltot” evett – a szülők állítása szerint, a balett-tanárok és néhány diáktárs szülei panaszt tettek a közösségi minisztériumnál, amely 2020 végén vizsgálatot indított az ügyben. Ekkor derült fény a rengeteg hazugságra, amellyel a szülők a közösségi tagokat, tanárokat, orvosokat és a hatóságokat is megvezették. Ekkor a 17 éves lány már csak 27.3 kilós „csontváz” volt.

A szülők nem engedték, hogy a gyermeküknek EKG-t végezzenek, mert az „túl tolakodó” egy kamaszlány számára, és még akkor is csak nevettek, amikor az orvosok azt közölték, a lányuk a szívmegállás és a halál határát súrolja.
A bíróság azután hozott ítéletet, hogy a kislány könyörgött a bírónak, ne börtönözze be a szüleit, mert akkor hajléktalanná válna, és azt vallotta, ő a felelős mindenért. Linda Black bírónő szerint a jogi okokból szintén meg nem nevezhető lányt állami gondozásba vették, miután 2021-ben kórházi ellátásra szorult.
„Egyszerűen nem tudom és nem vagyok képes elfogadni, hogy Önöknek szükségük volt arra, hogy valaki felhívja a figyelmüket arra, hogy a lányuk éhezik, hogy elfogy. Hogy nem növekszik, hogy nem fejlődik. Önök szándékos vakságot tanúsítottak a legszélsőségesebb módon” – rótta fel a házaspárnak a bírónő. Azt is kihangsúlyozta, 17 évesen a lány egy átlagos 9 éves súlyát nyomta, nem kérdés tehát, hogy elmaradt a növekedésben és „nyilvánvalóan krónikusan alultáplált volt”.
Az ítész azt is megjegyezte, mivel a szülőkön nem látszott az alultápláltság jele, „ezért csak arra a következtetésre juthatok, hogy tudták, hogyan gondoskodjanak arról, hogy maguknak elegendő élelmet biztosítsanak, de ugyanezt elmulasztották megtenni a lányukkal szemben” – fogalmazott a bírónő.
Mint kiderült, a házaspár nem hagyta a lányát felnőni és fejlődni, részben azért, mert az anya attól félt, hogy így elveszíti őt. A lányt magántanulónak nevelték, és nagyon szigorú napirendet állítottak össze számára. Csak akkor vitték el a gyermeket a kórházba, mikor a hatóságok megfenyegették őket.
A Perthi Gyermekkórház orvosai 4-fokú alultápláltságot állapítottak meg a lánynál, és öt napon keresztül egy tápcsövön keresztül etették, mielőtt étkezési tervet állítottak volna össze számára. A szülők még ekkor is azt hajtogatták, a gyermekük természetéből fakadóan ennyire sovány. Emellett a lány WC-látogatásait is felügyelték, továbbá ott akartak aludni vele a kórteremben, de ezt a személyzet nem engedte meg. Azt is megfigyelték, hogy az anya időzítőt állított be a fogmosáshoz, és a kislány csak engedélyre öblíthetett. A lány összesen másfél hónapig volt kórházban, ahol 7 kilót hízott és 3.4 centit nőtt.
Szintén a kórházi személyzet erősítette meg, hogy a 17 éves lányt a szülei kisgyermekként kezelték, kicsiknek való rajzfilm-sorozatokat nézettek vele, holott a vizsgálatokból kiderült, a kislány „nem mutatott kognitív károsodást”. Születésnapjára is egy Barbie-babát kapott, illetve egy Disney-hercegnős partit is megpróbáltak megszervezni neki.
Black bíró arra is kitért, hogy a tárgyalások alatt a házaspár nem tanúsított megbánást és nem volt hiteles, ráadásul mindketten hárító magatartást tanúsítottak, „igyekeztek elfedni a nyilvánvaló igazságot, még akkor is, amikor a szemükbe néztem” – fogalmazott. Mindezek ellenére, a lány tavaly írásban könyörgött a bíróságnak, ne zárják börtönbe a szüleit.
„Nem lesz hol laknom, és hajléktalanná válok. Nagyon stresszelek és aggódom a szüleim börtönbe kerülésének lehetősége miatt. Nagyon szeretem a szüleimet. Ők a legfontosabb emberek az életemben. Ha a szüleim börtönbe kerülnek, nem hiszem, hogy képes leszek megbirkózni vele” – olvasta fel a levélben álló sorokat Black bírónő.
Emellett a lány magára vállalt minden vádat, és saját bűneként vállalta értük a felelősséget. Erre a bírónő így ítélkezett a szülők felett: az ő hibájuk, hogy lányuk így érez. „Önök egy olyan gyermeket neveltek, aki 20 éves korában sem képes felnőttként működni” – következtetett Linda Black.


